OkosHír: Egy friss megállapodás jött létre az Európai Unió és az Egyesült Államok között a kereskedelem és az energia területén. A megállapodás értékelése kapcsán az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezető elemzői fejtették ki álláspontjukat annak európai gazdaságra gyakorolt lehetséges hatásairól.

Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője, úgy véli, az EU és az USA közötti megállapodás jellegét tekintve az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződéshez hasonlítható Európa számára, azzal a különbséggel, hogy a „sarcok” (kötelezettségek) kikényszerítését egy vámháború előzte meg. Az elemző megállapítása szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, kényszerhelyzetben érezte magát, amelybe az általa vezetett Bizottság juttatta Európát. Tatár Mihály ezt a helyzetet korábbi, hibás gazdaságpolitikai döntések következményének tulajdonította. Hozzátette, amíg az európai nehézipar elleni uniós „hadviselés” (politikák) fennáll, Európa továbbra is kiszolgáltatott marad a tárgyalások során. Értékelése szerint Brüsszel arra kényszerült, hogy elfogadja a feltételeket, mivel véget kellett vetni a bizonytalanságnak, ami az európai gazdaság visszaesésével fenyegetett.

A cikk kitér arra is, hogy Von der Leyen vélhetően tartott attól, hogy Donald Trump elnök felingerlése esetén Európa egyedül marad az ukrajnai háborúval. Az írás szerint az amerikai elnök szóhasználatával élve az Uniónak nem volt kedvező tárgyalási pozíciója. A megállapodás eredményeként az Európai Unió minden védővámot megszüntetett az USA-val szemben, miközben vállalta, hogy 15 százalékos vámot fizet minden Amerikában értékesített termék után.

Tatár Mihály véleménye szerint azok, akik azt állítják, hogy az európai vállalatok képesek lesznek kigazdálkodni a vámokból eredő pénzügyi hátrányt, Brüsszelben ülő hivatalnokok, akiknek fizetése nem függ a piaci viszonyoktól. Kifejtette, hogy Európa régóta versenyképtelen a globális piacokon, és ez a helyzet az európai cégek számára tovább romlott. Az elemzői álláspont szerint a vámok, az európai túlszabályozással, az „erőltetett zöldátállással” és az európai energiaárakkal együtt tovább mélyítették és rögzítették Európa versenyképtelenségét.

A megállapodás vámszabályokon kívüli pontjai is aggályokat vetnek fel. Az EU vállalta, hogy három éven át évente 250 milliárd dollár értékben vásárol energiahordozót Amerikából. Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője rámutatott, hogy a 2028-ig vállalt amerikai energiabeszerzés értéke nagyjából tízszerese a 2024-esnek. Kérdésesnek tartja, hogy egy ilyen mértékű vállalás megvalósítható-e a tengeri szállítási kapacitások és az LNG-terminálok kihasználtsága miatt. Kiemelte az árak nélküli beszerzés értelmetlenségét, példaként említve, hogy akár egyetlen molekula földgázt is vásárolhatnának 750 milliárd dollárért a megállapodás teljesítéséhez. Sebestyén Géza szerint felelős vezető nem vállalhat beszerzési kötelezettséget anélkül, hogy legalább a piaci áron történő értékesítés ne lenne rögzítve. Álláspontja szerint az USA szemszögéből ez a megállapodás óriási siker, függetlenül attól, hogy az EU teljesíti-e a vállalt kötelezettségeket, mivel azok vagy közvetlen előnyöket biztosítanak, vagy ütőkártyaként szolgálhatnak az amerikaiak kezében a jövőbeni „kérések” előterjesztéséhez.

A szakember ugyanakkor elismerte, hogy az USA biztonságos és megbízható beszállító, és az energiaellátás biztonságának szempontjából első ránézésre segíthet a megállapodás. Komoly kérdés azonban, hogy a rögzített volumenben képesek lesznek-e támogatni a szállításokat az amerikai és európai LNG-terminálok, illetve lesz-e elegendő tankerhajó. További kérdésként merül fel, hogy a tengerparttal nem rendelkező országok hogyan jutnak hozzá az amerikai energiához, lesz-e megfelelő kapacitás, és mekkora tranzitdíjakkal kell számolni. Sebestyén Géza hangsúlyozta, hogy a versenyképesség szempontjából a legnagyobb kérdés az ár, és aggasztónak tartja, hogy csak a vállalt beszerzés összértéke ismert, az árazásról nincs információ. Figyelmeztetett, hogy ha az amerikaiak kihasználják az EU vezetőinek „hanyagsága” miatt kezükbe adott eszközt, akkor olyan árat kérhetnek, amilyet nem szégyellnek, ami „óriási csapás” lenne az unió „több sebből vérző” versenyképességére.

Tatár Mihály hozzátette, hogy amennyiben a szerződött mennyiséget megvásárolnák, az EU energiaigényének 85 százalékát az Egyesült Államok fedezné. Ez azzal járna, hogy az EU-nak fel kellene mondania a jelenleg érvényes hosszú távú szerződései jelentős részét, többek között Katarral, Kazahsztánnal, a legtöbb arab országgal, illetve Norvégiával is, ahonnan az Európában felhasznált gáz 30 százaléka érkezik. Sebestyén Géza szerint az eddigi szerződések felbontásának nagyon komoly anyagi és jogi következményei is lehetnek, egyes beszerzések esetén akkor is ki kellene fizetni a vételárat, ha nem tartanak igényt a gázra vagy az olajra.

A megállapodás gyakorlati megvalósítása számos nehéz kérdést vet fel. Az Európai Unió gazdaságában a magánvállalatok dominálnak, amelyek a nyereséges működésben érdekeltek. Normális körülmények között, a cikk szerint, nincs olyan épeszű vállalatvezető, aki drága amerikai olajat vagy gázt vásárolna az olcsóbb norvég, algériai vagy katari helyett. Tatár Mihály azonban nem zárta ki, hogy végül politikai eszközökkel bírják rá a vállalatokat az érdekeikkel ellentétes döntésekre, vagy egy költséges megoldással oldják meg a kérdést. Elképzelhetőnek tartja, hogy az EU végül szubvencionálni fogja az amerikai energiavásárlást, azaz a vállalatok veszteségét az adófizetőkkel finanszíroztatják, hogy a cégeket ne érje veszteség. Ezt a megoldást az elemző a „kommunizmus kései időszakának gazdálkodásához” hasonlította. Megjegyezte, hogy az európaiak már most is háromszor annyit fizetnek az energiáért, mint az amerikai vállalatok.

Az elemző szerint a tagállamok és a vállalatok vonakodása esetén felmerülhet az EU néppárti és szocialista vezetése részéről egy korábbi terv felélesztése is. Tatár Mihály kifejtette, hogy Brüsszel évek óta központosítani akarja az európai energiabeszerzést, de eddig erős ellenállásba ütköztek, és „inkompetensek” voltak annak megszervezésében. A megállapodás azonban „jó hivatkozási alap” lehet, hogy végül kierőszakolják a közös európai gázbeszerzést. Az Oeconomus elemzője hozzátette, hogy a közös gázbeszerzés mechanizmusának létrejöttekor úgy alakíthatják a szabályokat, hogy egy tender kiírásakor az USA sokkal nagyobb megrendeléseket kapjon, mint a versenytársai. Ennek a törekvésnek már látható jelei vannak az új európai költségvetésben, ahol Brüsszel nemcsak a házak fűtési módját és az emissziós értékeket írja elő, hanem a vállalatoknak karboncertifikátokat is meg kell vásárolniuk a fosszilis energia használatához, amelyek árát Brüsszel határozza meg és költi el.

A fegyvervásárlások kérdése is hasonlóan „zavaros”, mint az energiáé. Bár a csúcstechnikájú harceszközök zöme az Egyesült Államokban készül, elvileg egyetlen tagállamot sem lehet arra kötelezni, hogy amerikai fegyvereket vásároljon. Azonban az elemzés szerint számítani kell arra, hogy létrehoznak egy központi európai szervet, amely „segíti”, végeredményben garantálja a megfelelő irányú beszerzéseket, természetesen közös költségvetési forrásokból. Tatár Mihály figyelmeztetett, hogy amennyiben az USA úgy ítéli meg, hogy nem vásárolnak elég fegyvert, akkor Donald Trump elnök bejelenthet „X-bejegyzésben” (közösségi média bejegyzésben) extra adót a Volkswagenre, vagy kitilthatja az európai vegyipari termékeket az USA-ból. Véleménye szerint az „teljes önfeladással” járó megegyezés miatt az Európai Unió „zsarolhatóvá” vált.

A közgazdász szerint az USA-ba irányuló európai befektetések ügyében is hasonló „cinizmus” figyelhető meg, mint az energia- és fegyvervásárlás esetében. A megállapodás létrejötte után nem sokkal uniós tisztviselők jelezték, hogy a terv nem európai adófizetők pénzéből, hanem magánbefektetések által valósul meg. Tatár Mihály értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy Európa finanszírozza az USA-t. Elmondása szerint nem Európában fognak gyárakat és kutatás-fejlesztési központokat létesíteni az európai cégek, hanem az Egyesült Államokban. Érvelése szerint ehhez még kényszeríteni sem kell őket, mert az Egyesült Államokban nem kell vámot fizetniük, olcsóbb az energia, és valószínűleg más kedvezményeket is kapnak, így maguktól fognak áttelepülni. Hozzátette, hogy eközben el lehet majd mondani, hogy mindez egy fillérjébe sem került az adófizetőknek, miközben Európának is nagy szüksége lenne tőkebefektetésekre.

A cikk megemlíti, hogy Németországban egy év alatt százezer munkahely szűnt meg, és folyamatosak a leépítések az iparban. Ezek a munkahelyek, az írás szerint, Kínában és az Egyesült Államokban jelentek meg. Sebestyén Géza előrejelzése szerint a megállapodás következménye egy „komoly vándorlás” lesz az „öreg kontinensről az Újvilágba”, elsősorban az USA-ban értékesítő vállalatok esetében. Álláspontja szerint ez akkor is megtörtént volna, ha az EU vezetése nem vállalja a 600 milliárd dolláros befektetést, mivel a vámok maguk is erre kényszerítik az európai cégeket. Hozzátette, hogy a vállalás létrejötte még erősebbé teszi ezt a migrációt. Azon cégek, amelyek túlélték az „elhibázott energiapolitika eddigi csapásait”, a Kínával való kereskedelmi háború negatív hatásait, illetve az USA-val folytatott vámháború által eddig okozott bizonytalanságokat, most a megállapodás miatt fognak európai munkahelyeket bezárni és az USA-ban újakat nyitni. Sebestyén Géza szerint a gazdaságtörténeti könyvek az „európai ipar vérzivataros időszakaként” fognak hivatkozni a 2020-as évekre.

A cikk felveti a kérdést, hogy miért kötötte meg a Bizottság elnöke ezt a „betarthatatlan és előnytelen” megállapodást. Tatár Mihály szerint a magyarázat az, hogy az Európai Bizottság úgy gondolja, „orránál fogva vezeti Trumpot”, és elvben megkötötték ugyan a paktumot, de most következnek a részletek, a tárgyalások és az „időhúzás”. Az elemző úgy látja, az Európai Unió egyértelműen arra játszik, hogy „kibekkelje”, amíg Trump mandátuma lejár, és addig csak annyit tart be a megállapodásból, amennyit muszáj.

Azonban a cikk szerint kár abban reménykedni, hogy egy esetleges amerikai hatalomváltás után a helyzet megváltozik. Tatár Mihály emlékeztetett arra, hogy Biden elnök sem vonta vissza az első Trump-adminisztráció vámjait Kínával szemben. Sőt, a Biden-féle vezetés az inflációvédelmi törvénnyel már korábban megkezdte az európai vállalatok USA-ba csábítását. Az elemző megjegyezte, hogy az európai napelem- és zöldipar is úgy omlott össze, hogy a Kínával szemben amúgy is alulmaradó cégek nagy része az USA-ba települt át az adókedvezmények miatt.

Sebestyén Géza kiemelte, hogy eddig nem találkozott olyan elemzéssel, amely szerint a megállapodás ne volna óriási nyereség az USA-nak és hatalmas veszteség az Uniónak. Tatár Mihály szerint ez azonban még csak a „bemelegítés” volt. Álláspontja szerint Donald Trump elnök választási ígéretéhez híven „naggyá teszi Amerikát”, aminek azonban Európa lesz az egyik „kárvallottja”, ha így folytatódnak a dolgok. Az elemző összefoglalta, hogy a mérleg egyelőre az, hogy az USA évente százmilliárd dollárnyi vámbevételt kap az Európával folytatott kereskedelemből, növelték az amerikai vállalatok versenyképességét, és Trump fel tudja mutatni az őt támogató energiavállalatoknak a piacszerzést 750 milliárd dollár értékben.

Tatár Mihály feltételezése szerint mindezek után biztosak lehetünk abban is, hogy az USA nem áll meg a 15 százalékos vámok kikényszerítésénél. Szerinte fel kell készülnünk második és harmadik fordulóra is a vámháborúban, amelyet egy idő után technológiai szankciókkal kombinálnak, vagy megpróbálják rákényszeríteni az Európai Uniót, hogy szakadjon el Kínától. Taktikai időtávon az USA célja az is volt, hogy miután Európa „saját ideológiai ámokfutása” következtében levált az orosz gazdaságról, megakadályozza egy európai–kínai kereskedelmi szövetség létrejöttét az USA-val szemben. Az elemző szerint a mostani megállapodás után Washington bármikor fokozhatja a nyomást, felszólítva például Európát, hogy tartsa a távolságot Kínától, esetleg vezessen be védővámokat a kínai termékekre, különben „lesújt Washington büntető keze”.

A szakértői előrejelzések alapján az európaiak a cikk szerint abban a „kiváltságos helyzetben” vannak, hogy az első sorból nézhetik végig, ahogy az EU gazdaságilag „szó szerint elsorvad”.

Fotó: freestocks.org: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/113885/

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Az eredeti cikk narratívája és célja: Az eredeti cikk egy erősen negatív narratívát épít fel az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és energiaügyi megállapodásról. A cikk célja, hogy az olvasóban riadalmat, felháborodást és aggodalmat keltsen az EU gazdasági jövőjével és szuverenitásával kapcsolatban. A szöveg azt sugallja, hogy az EU vezetése (különösen Ursula von der Leyen és a Bizottság) inkompetens és kapitulált az amerikai nyomás előtt, ami Európa gazdasági „elsorvadásához” vezet. A narratíva szerint az USA kizárólagos nyertese a megállapodásnak, míg Európa a „sarcok” és a „teljes önfeladás” áldozata.
• Főbb manipulatív eszközök:
  • Érzelmileg túlfűtött nyelvezet és dramatizálás: A cikk számos kifejezést használ, amelyek célja az olvasó érzelmeinek felkavarása és a helyzet drámai bemutatása. Példák erre: „Minden elképzelhető forgatókönyvnél rosszabbul ért véget” (az elején), „vágyálmok… végleg ködbe veszni látszanak”, „versailles-i békeszerződés, csak ezúttal a sarcok kikényszerítését nem fegyveres konfliktus, hanem egy vámháború előzte meg”, „teljes önfeladás”, „jéghegy csúcsa”, „szakadás felé”, „óriási csapás”, „több sebből vérző versenyképességére”, „vérzivataros időszakaként”, „betarthatatlan és előnytelen megállapodást”, „zavaros”, „cinizmus”, „szó szerint elsorvad”. Ezek a szavak nem objektívak, hanem a helyzet súlyosságát és negatív kimenetelét hangsúlyozzák, gyakran túlzó módon.
  • Terhelt kifejezések és keretezés: A cikk olyan kifejezéseket alkalmaz, amelyek előre meghatározott negatív konnotációval bírnak, és befolyásolják az olvasó értelmezését. Ilyen például a „vámháború” kifejezés, amely azonnal konfliktust sugall, vagy az „EU-s hadviselésünk” az európai nehézipar ellen. A „megadta magát” és a „zsarolhatóvá lett” kifejezések az EU gyengeségét és alárendeltségét emelik ki.
  • Szelektív szakértői vélemények: Bár a cikk szakértőkre hivatkozik (Tatár Mihály és Sebestyén Géza), az általuk megfogalmazott vélemények kizárólag a cikk negatív narratíváját erősítik. Nem jelennek meg ellenérvek, más szakértői álláspontok, vagy a megállapodás esetleges pozitív aspektusai, ami kiegyensúlyozatlan képet fest. A források szerint Ursula von der Leyen és Donald Trump is győzelemként könyvelte el a megállapodást, és más uniós vezetők is mérsékeltebben nyilatkoztak, mint a cikkben idézett szakértők, vagy éppen üdvözölték azt.
  • Spekulációk tényként való bemutatása: A cikk számos feltételezést és jövőre vonatkozó előrejelzést (pl. további vámháborús fordulók, technológiai szankciók, Kínától való elszakadás kényszere) mutat be olyan határozottsággal, mintha azok biztosan bekövetkező események lennének, anélkül, hogy jelezné a spekulatív jelleget.
• Hiányzó kontextus és tényszerűség:
  • Részletesebb információk hiánya a megállapodásról: A cikk megemlít bizonyos számokat és vállalásokat (pl. 15%-os vám, 250 milliárd dolláros energiavásárlás évente), de a megállapodás teljes szövegét vagy részletesebb feltételeit nem ismerteti. Ez megnehezíti az olvasó számára a bemutatott állítások független ellenőrzését és a kritikai értékelését. A források szerint a megállapodásnak még nincs végleges szövege, és a tervezet sem nyilvános, így az értékelések a sajtóközleményeken és nyilatkozatokon alapulnak.
  • A számok kontextusának hiánya: A 750 milliárd dolláros energiavásárlásról szóló állításoknál hiányzik az az információ, hogy az USA jelenlegi energiaexport kapacitása mennyire teszi ezt reálissá. A források szerint az USA teljes energiaexportja 2024-ben 318 milliárd dollár volt, ebből az EU mindössze 76 milliárd dollár értékben importált, ami azt jelenti, hogy az EU-nak több mint háromszorosára kellene növelnie az amerikai importot, ami „teljes mértékben kivitelezhetetlen” szakértők szerint. Az EU teljes külső energiaimport igénye viszont évi 340 milliárd dollár körül van, tehát ha a többi partnertől nem vásárolna, akkor teljesíthető lenne a feltétel. Ez a komplexitás hiányzik az eredeti cikkből.
  • Az állítások alátámasztásának hiánya: Egyes erős állítások, mint például „Európa ugyanis már hosszú ideje versenyképtelen a globális piacokon”, vagy az „európai nehézipar elleni EU-s hadviselésünk” nincsenek konkrét adatokkal, kutatási eredményekkel vagy részletes elemzésekkel alátámasztva a cikkben.
  • Az „600 milliárd dolláros befektetés” kontextusa: A cikk említi, hogy az EU vállalta, hogy 600 milliárd dollárral emeli az amerikai befektetései mértékét, de nem magyarázza el, hogy ez milyen típusú befektetés, honnan származik ez a szám, és mi a pontos kötelezettségvállalás mögötte.

(Forrás: demokrata.hu)