Fekete István klasszikusa a színpadon: Megosztó vélemények a koppányi aga testamentumának zenés adaptációjáról

OkosHír: Az Újszínház októberben mutatta be Fekete István „A koppányi aga testamentuma” című regényének zenés színpadi adaptációját, a szerző születésének 125. évfordulója alkalmából. A kritikai írás részletesen elemzi az előadást, kiemelve a regénytől eltérő cselekményszálakat, a produkció hangulatát és a színészi teljesítményeket, vegyes értékelést adva az adaptációról.

Fekete István, aki leginkább állattörténeteiről és a „Tüskevár” című regényéről ismert, első könyvét 1937-ben jelentette meg. „A koppányi aga testamentuma” című művéből 1967-ben tévéfilm készült, amely ma is emlékezetes. Az Újszínház idén októberben mutatta be a mű zenés színpadi változatát, megemlékezve a szerző születésének 125. évfordulójáról.

A Neumark Zoltán zenéjével és táncbetétekkel kiegészült darab 1586-ba, a török hódoltság idejébe, a Balaton környéki végvári harcok világába kalauzolja a nézőket. Ebben a korban a fegyvernyugvás időszakaiban a szemben álló seregek nem vívtak háborút egymással, csupán egyéni párviadalok során mérték össze erejüket katonáik.

A történet egy ilyen párbaj tragikus következményével kezdődik: Oglu, a koppányi aga, megöli Babocsai László magyar vitéz édesapját. A szintén végvári katonaként szolgáló fiatalember bosszút esküszik, párviadalra hívja Oglut, hogy tisztességes küzdelemben vegye el az életét. A fonyódi vár kapitánya, Csomai Ferenc azonban megakadályozza katonáit az ilyen összecsapásokban, és László édesanyjának is megígérte, hogy visszatartja fiát a veszélyes lépésektől.

Mindezek ellenére László végül párbajozik Ogluval, és ezúttal az aga marad alul. Élete utolsó perceiben Oglu békét ajánl Babocsainak, ráhagyja minden vagyonát, és arra kéri, viselje gondját magyar anyától született, keresztényként nevelkedett lányának, Dusmatának (akit a magyarok Zsuzsannának hívnak). László eleget tesz a kérésnek, így a lány – apja vagyonával együtt – hamarosan megérkezik özvegy Babocsainé otthonába. László nem tart igényt ellenfele pénzére, megítélése szerint az Dusmatát illeti, azonban nem mindenki ilyen önzetlen: Kales Rudolf, Bolondvár kapitánya, aki a császár zsoldjában áll, elhatározza, hogy megszerzi Oglu örökségét. Babocsai Lászlónak és társainak hamarosan rá kell jönniük, hogy egy becstelen, a tisztességet nem ismerő ellenféllel kerültek szembe.

A regény és a színpadi adaptáció eltérései

A cikkíró megjegyzi, hogy a regény központi üzenete, miszerint a törökök „csupán” ellenfelek, míg a valódi ellenség a magyar trónt is betöltő német-római császár, Habsburg Rudolf hatalmát megtestesítő személyek, mint például a kiskirályi szerepre törő Kales Rudolf, a színpadi változatban is megjelenik. Az írás szerint a történetben a törökök olykor a magyarok sorstársaivá válnak, például Szahin, az új koppányi aga fia, barátja és testvére lesz Babocsai Lászlónak a börtönben. A kettejük által előadott „Félhold és kereszt” című dal azt sugallja, hogy a vallási különbségeknek nem kell megosztóvá válniuk. Ez magyarázza a finálé tanulságát: „Ki-ki maradjon ember – hite szerint.”

Ugyanakkor a cikk rámutat, hogy a színpadi adaptáció nem hordozza a regény alapvetően melankolikus hangulatát. Ez a változat – az alcíméből is kiderül – a végvári katonák életének bemutatását tűzte ki célul, de az írás szerint megelégszik egy általános kép felrajzolásával, anélkül, hogy árnyalná vagy egyedivé tenné azt. Az előadásban szereplő végvári katonák jellemzése az elemző szerint hasonló a népszerű művekben ábrázolt katonákéhoz: isznak, virtuskodnak, udvarolnak, de bátrak, leleményesek és hazaszeretők. Több lendületes, tánccal kísért dal is elhangzik, bár a cikkíró szerint „kevesebb is több lett volna”.

Az adaptáció jelentős cselekménybeli eltéréseket is tartalmaz a regényhez képest. A zenés játék végén Babocsai László elveszi Dusmatát, és Csomai uram feleségül veszi László megözvegyült édesanyját. Ezzel szemben a regényben Szahin házasodik össze Dusmatával, míg László Szahin húga, Aisa kezét kéri meg, aki a színpadi változatban nem is szerepel. A cikkíró kiemeli, hogy a zenés játék készítői figyelmen kívül hagyták, hogy a könyvben Babocsai László testvéreként szereti Oglu lányát. Az írás ironikusan megjegyzi, hogy a darabot megtekintő diákok, akik a kötelező olvasmány elkerülése végett nézik meg az előadást, könnyen hibás választ adhatnak az irodalomórán.

A produkció technikai és művészi elemei

A rendező, Somogyi Szilárd által tervezett díszletegyüttest néhány színpadra helyezett tárgy és vetített háttérképek kombinációja alkotja. A Vesztergombi Anikó által tervezett jelmezeket a cikk „szemet gyönyörködtetőnek” nevezi, amelyek egyszerre idézik a magyar népviseletet és a XVI. századi divatot.

A főszereplő, Papp Attila meggyőzően és magabiztosan énekel. Azonban az özvegy Babocsainét alakító Ivancsics Ilona, valamint a Dusmatát életre keltő Orosz Csenge énekesi teljesítménye az írás szerint több ponton is „kívánnivalót hagy maga után”.

Kales Rudolf karaktere, annak ellenére, hogy a darabban „sátánfajzatnak” nevezik és ördögimádóként mutatják be, a cikkíró szerint „nem tűnik gonosznak”, „cseppet sem félelmetes”, és nem hiteles fenyegetés. Almási Sándor alakításában a szerep inkább „erőltetetten vicceskedőnek” hat, mint zsarnokoskodó várúrnak, és az írás szerint „saját szórakoztatására ripacskodó senkiháziként” jelenik meg.

Összességében a „A koppányi aga testamentuma” zenés játék hangulata a cikk szerint hasonló a könnyed, helyenként „vagány, kardozós-szerelmes kosztümös filmekéhez”. Az írás azt sugallja, hogy aki fogékony erre a hangulatra, kedvére valónak találhatja az előadást. A történet kibontakozása és megoldása a népmesék fő szabályát követi: a jó (tiszta szívű, bátor, hazaszerető) elnyeri jutalmát, míg a gonosz (ármánykodó, becstelen, kapzsi, zsarnok) megszégyenül és megbűnhődik. Ennek értelmében a darab példázatjelleggel is bír, és a nyitó- és záródal utolsó sora – „Nekünk szól, hiszen értünk történt!” – különösen beszédes.

(Forrás: demokrata.hu)