A Miskolci Nemzeti Színház bemutatta a Csetepaté Chioggiában című darabot

OkosHír: A Miskolci Nemzeti Színház színpadán Goldoni klasszikus komédiájának, a Csetepaté Chioggiában című darabnak legújabb változata látható, melyet Rusznyák Gábor rendezett. Az előadás monokróm díszletekkel és az ötvenes évek olasz slágereinek kíséretében mutatja be a félreértések és a féltékenység témáját. A publicisztika szerint a darab szórakoztató módon, kortárs érzékenységgel mesél a pletykálkodás természetéről, a félreértések erejéről és a közösségi együttélés különböző aspektusairól.

Chioggia, egy olasz történelmi város Velencétől mintegy harminc kilométerre, ad otthont Carlo Goldoni 1762-ben bemutatott, helyi dialektusban íródott darabjának, a Csetepaté Chioggiában-nak. A komédia legújabb magyar színpadi változatát júliusban mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, majd ősztől a Miskolci Nemzeti Színház műsorán szerepel Rusznyák Gábor rendezésében.

A darab nyitó jelenetében öt asszony látható, akik mindennapi munkájukat végzik. Beszélgetésükből kiderül, hogy négyüknek van férje vagy vőlegénye, míg a tizenhét éves Checcának még nincs udvarlója. Toffolo, egy fiatalember, megpróbálja elnyerni Checca figyelmét, de a lány nem vesz tudomást róla. Ezért Toffolo fagylaltot fizet Luciettának és Orsettának, akik Checca társaságában dolgoznak.

Emiatt alakul ki a darab címében is szereplő csetepaté. Az eset híre eljut a halászatból partra szálló férfiakhoz, akik számon kérik Toffolót, miért legyeskedik párjuk körül távollétükben. Rosszallásukat halbontó késsel és bárddal fejezik ki, ami miatt Toffolo feljelenti őket a városi büntetőbíróságon. A fagylaltmeghívás következményei súlyosbodnak: Orsetta és férje összevesznek, Lucietta és vőlegénye szakítanak, és a családtagok is szembekerülnek egymással.

A Csetepaté Chioggiában központi komikus motívumai a félreértés és a féltékenység, de az írás szerint a mű lélektani és társadalmi vonatkozásokkal is bír. Az írás kiemeli, hogy a darab bemutatja, milyen gyorsan terjednek és milyen hatást válthatnak ki a hiányosan vagy eltorzítva továbbadott információk. E tekintetben a publicisztika a pletykálkodás természetéről szóló esettanulmányként értelmezi a művet. A cikkíró szerint Goldoni szemléletes képet rajzol a szóbeszédtől és pusmogástól felkavart kisvárosi közösségről. A szerző nézőpontja szerint a karakterek, bár neheztelnek egymásra, szeretik is a másikat, de hiányoznak a megfelelő verbális képességeik vagy érzelmi intelligenciájuk, hogy ezt kifejezzék.

A publicisztika szerint a komédia rávilágít az emberi érzékenységre, büszkeségre, sebezhetőségre és kommunikációképtelenségre érzelmi és párkapcsolati helyzetekben. Az írás amellett érvel, hogy csak odafigyeléssel, megbocsátással és őszinte, egyértelmű kommunikációval lehet elkerülni a konfliktusokat, ami nem mindig könnyű.

A darabban szereplő karakterek túlnyomórészt szegény emberek, de körükben is megjelennek azok a tényezők, amelyek mentén megosztottá válhat egy mikrotársadalom. Checca Toffolóval szembeni elutasító viselkedése mögött például az áll, hogy a fiatalember lelenc. A cikkíró kifejti, hogy a kisváros lakói emiatt bánnak vele méltatlanul: úgy vélik, ők legalább tudják, kik a szüleik, míg Toffolo nem, ezért alacsonyabb rendűként kezelik. A publicisztika szerint a komédiából kiderül, hogy nem feltétlenül a gazdagok és szegények közötti áthidalhatatlan szakadék a boldogság hiányának egyik fő oka, hanem az azonos oldalon állók is emelhetnek elválasztó falakat. Ugyanakkor ez a mikrotársadalom egységesnek mutatja magát a külvilág felé. Egy jelenetben a chioggiaiak a velenceieket gúnyolják, amire a velencei származású jegyző is felfigyel, és egyikük megjegyzi, hogy vannak azért normális velenceiek is.

Az előadás díszlete, amelyet Rusznyák Gábor tervezett, egy történelmi kisváros utcaképét idézi sikátorokkal, lépcsőkkel, boltívekkel és erkéllyel. A balkonon ruhák száradnak, lent pedig egy festett angyal figyeli az arra járókat. A reneszánsz miliőhöz újabb kori elemek is társulnak: a cselekmény az ötvenes évek elején játszódik, az átállások alatt korabeli olasz slágerek szólnak. A szövegkönyvben kortárs, XXI. századi kiszólások is helyet kaptak. A szerző nézőpontja szerint a színpadon megjelenő Chioggia kortól és helytől függetlenül értelmezhető település, legyen szó külföldi metropoliszról vagy hazai zsákfaluról. A darab elején elhangzó megállapítás, miszerint „Ez a mi városunk. Szép város. […] Csak hát a mienk. S ezért épp olyan, mint mi!”, az írás szerint az előadás központi gondolatát adja.

Tihanyi Ildi jelmezei élénk színfoltokként ellensúlyozzák a szürkés, monokróm díszletet. A cikkíró kiemeli Mészöly Anna alakítását Lucietta szerepében, aki a kissé egyszerű, de büszke és szenvedélyes, megbántott nőt formálja meg. Börcsök Olivér Isidoróként szerethető komikus mellékszereplőből az ügy megoldására képes főszereplővé válik. A publicisztika szerint a közönség többször is nevetésben tört ki az előadás során. A legharsányabb kacajjal kísért jelenetek közül kettő is Fandl Ferenchez kötődik, aki a hadaró halászt, Fortunatót alakítja. Az írás szerint Goldoni a következő poénnal ágyaz meg ennek: „Ahogy öregszik, egyre gyorsabban beszél. Ki fogja így megírni a végrendeletét?”

A cikkíró úgy véli, a Csetepaté Chioggiában miskolci változata kiválóan ötvözi a klasszikus komédia szórakoztató jellegét a XXI. századi társadalmi jelenségekkel, mint a megosztottság vagy az együttműködés hiánya. A szerző álláspontja szerint az előadás egyszerre könnyed és súlyos, humoros és komoly, miközben reális képet fest a társadalomról.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Az eredeti cikk narratívája és célja: Az eredeti cikk egy színházi előadásról szóló kritikaként vagy ajánlóként funkcionál. Fő célja az olvasó tájékoztatása a Miskolci Nemzeti Színházban bemutatott Goldoni-darabról, annak cselekményéről, tematikájáról és a rendezésről, miközben egyértelműen pozitív képet fest az előadásról. A narratíva az előadás művészi és társadalmi relevanciáját hangsúlyozza, azzal a céllal, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését és nézői részvételre ösztönözze.
• Főbb manipulatív eszközök: Az eredeti szövegben számos szubjektív, érzelmileg túlfűtött vagy értékelő kifejezés található, amelyek az olvasó véleményét az előadásról pozitív irányba terelik, anélkül, hogy objektív alátámasztást nyújtanának. Példák:
  • „Monokróm hatást keltő díszletek és ötvenes évekbeli olasz slágerek kíséretében támad a félreértések és a féltékenység vihara a Miskolci Nemzeti Színházban.” – A „támad a vihara” kifejezés dramatizálja a helyzetet.
  • „…szórakoztatóan, ugyanakkor kortárs érzékenységgel mesél…” – Értékelő jelzők, amelyek a darab minőségét hivatottak leírni.
  • „Remekül kijön belőle például, hogy a hiányosan, tehát eltorzítva továbbadott rossz hír milyen sebességgel terjed, és milyen hatást válthat ki.” – Szubjektív dicséret.
  • „…számos komolyabb hangvételű műnél egyértelműbben mutat rá arra, mennyire érzékeny, büszke, sebezhető és kommunikációképtelen lehet az ember…” – Erős állítás, összehasonlítás más művekkel, melynek objektivitása nem ellenőrizhető.
  • „…tökéletes példa arra, hogyan lehet egy XVIII. századi, klasszikus komédiát XXI. századi színpadra állítani…” – Túlzó, abszolút értékítélet.
  • „A végeredmény úgy könnyed, hogy súlya van, úgy kacagtató, hogy komoly, és úgy tart görbe tükröt, hogy az általa rajzolt kép tagadhatatlanul reális!” – Háromszoros, rendkívül pozitív és érzelmileg telített, szubjektív értékelés, amely a cikk lezárásaként maximális elégedettséget sugall.
• Hiányzó kontextus és tényszerűség: Mivel a cikk egyértelműen egy kritika vagy ajánló, a hiányzó kontextus elsősorban a kritikai távolságtartás és az esetleges negatív vagy árnyaltabb vélemények elmaradása. Az írás kizárólag pozitív megvilágításban mutatja be az előadást, nem tér ki esetleges gyengeségekre, vagy arra, hogy az előadás hogyan viszonyulhat más Goldoni-adaptációkhoz. Egy objektív újságírói megközelítés ilyen esetben törekedne az egyensúlyra, vagy legalább jelezné, hogy az elhangzottak a szerző személyes véleményét tükrözik.
• A téma társadalmi relevanciája: A cikkben tárgyalt darab, a Csetepaté Chioggiában, olyan örökzöld társadalmi témákat dolgoz fel, mint a pletykálkodás, a félreértések, a féltékenység, a kommunikáció hiánya és a társadalmi megosztottság. Ezek a témák a modern társadalomban is rendkívül relevánsak, különösen a digitális kommunikáció és a közösségi média térnyerésével, ahol a félreértések és a gyorsan terjedő, torzított információk komoly konfliktusokhoz vezethetnek. A darab bemutatja, hogyan alakulhatnak ki feszültségek egy mikroközösségen belül a társadalmi státusz vagy származás alapján (Toffolo esete), ami a mai napig aktuális kérdés a társadalmi egyenlőtlenségek és előítéletek kapcsán. Az előadás relevanciáját növeli, hogy a szerző szerint „kortól és helytől függetlenül értelmezhető”, ami azt sugallja, hogy az emberi természet és a társadalmi dinamikák alapvető mintázatai időtállóak.

(Forrás: demokrata.hu)

(kép:https://www.facebook.com/photo/?fbid=555842406584335&set=a.555842386584337)