OkosHír: A Professzorok Batthyány Köre (PBK) energia-munkacsoportja pódiumbeszélgetést rendezett július 24-én, csütörtökön, a Deák Ferenc sátorban, amely a klíma, energia és környezet témakörét járta körül. Az esemény címe „Klíma, energia, környezet – mellébeszélés nélkül” volt, és a beszélgetés a PBK korábbi tanulmányaira és szerepléseire épült, azzal a céllal, hogy az érdeklődőket a témakör alapvető kérdéseinek mélyebb átgondolására ösztönözze.

A pódiumbeszélgetésen Szarka László Csaba, a PBK Energia-munkacsoportjának elnöke, Kovács István János, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet igazgatója, valamint Hortay Olivér, a Századvég Energia- és Klímapolitika Üzletágának kutatóintézeti igazgatója fejtette ki gondolatait. Az esemény moderátora Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője volt.

Az eredeti cikk szerzője, aki természettudományi kutatóként több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a klíma, energia és környezet területén, kifejti, hogy az elmúlt évtizedekben egyre több rendellenességet észlelt. A szerző nézőpontja szerint a „klímaváltozás elleni harc”, a „karbonkvóta” és a „Nettó Zéró” programok tudományos háttere kétséges, miközben ezek a programok minden szakpolitikát érintenek, és szerinte már a társadalom működőképességét is veszélyeztetik.

A publicisztika szerzője személyes tapasztalatait is megosztva mutatja be az egymással összefüggő kérdéseket. Öt és fél évtizedet (1972–2025) felölelő elemzésének konklúziója, hogy a klíma-, energia- és környezeti kérdések nem olyan egyszerűek, mint ahogyan azt általában gondolják.

A szerző visszaemlékezik az 1972-es évre, amikor a Római Klub egy „ijesztő számítógépes jóslatot” tett közzé, és az ENSZ megszervezte az első környezetvédelmi világkonferenciát Stockholmban. Megjegyzi, hogy a Varsói Szerződés országai nem vettek részt a stockholmi konferencián, így itthon nem volt téma. A szerző szerint az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) közvetlenül Stockholm után, Nairobi székhellyel alakult meg, de nem a világkonferencia útmutatása szerint, hanem „a főszervezők által támogatott stockholmi utcai demonstrálók akaratának megfelelően”, és az UNEP „a világ környezeti hatóságának” tartotta magát.

Az írás szerint az 1970-es évek közepén fordulat következett be a Föld forgási sebességében és a globális átlaghőmérsékleti trendben: az 1940 óta tartó lehűlés felmelegedésbe váltott. A szerző emlékeztet Berecz Endre kémiaprofesszor 1973 tavaszi említésére egy „zsinatról” (a 8. Kőolajipari Világkongresszus, Moszkva, 1971), ahol elfogadták, hogy „a kőolaj ezentúl kizárólag fosszilis eredetű”.

A szerző geofizikus kutatóként a soproni MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetben végzett munkája során mélyebben megismerte az egyetem világát. Mőcsényi Mihályt idézve hangsúlyozza, hogy „minden, ami körülöttünk él vagy élt, javarészben szén-dioxidból lett – mi magunk is –, és idő múltán minden szerves anyag bomlással, égéssel ismét szén-dioxid lesz”.

A szerző később figyelt fel az ENSZ 1987-es Brundtland-jelentésére, amelynek VII. fejezete pontosan ismertette az IPCC (Kormányközi Éghajlatváltozási Testület) 1988-as létrehozásának tudományos alapját. A jelentés szerint a fosszilis tüzelőanyagok elégetése és a növényzet pusztulása növeli a CO2 légköri felhalmozódását, ami az iparosodás előtti 280 ppm-ről 1980-ra 340 ppm-re emelkedett, és a következő évszázad közepére várhatóan megduplázódik. A jelentés kiemeli, hogy további gázok is szerepet játszanak ebben az „üvegházhatásban”, felmelegítve a bolygót és megváltoztatva az éghajlatot.

A publicisztika álláspontja szerint a Rio de Janeiróban 1992-ben létrehozott ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) a „klímaváltozás” fogalmára ellentmondásos meghatározást konstruált. A szerző úgy véli, az UNFCCC értelmében minden „klímaváltozást” kizárólag az ember légkörösszetétel-változtató hatása okozhatja. Az 1995. évi LXXXII. törvénnyel ratifikált, „tudományidegen” definíció szerinte „máig helyrehozhatatlan károkat okozott”.

Az 1997-es Kiotói Egyezményt, amely a CO2-kereskedelmet alapozta meg, a szerző kezdettől fogva a „levegő árucikké nyilvánításának” tartotta. Később szerzett tudomást arról, hogy mintegy harmincezer kutató, köztük Teller Ede is tiltakozott az egyezmény ellen. A szerző szerint érvük ma is helytálló: a Brundtland-jelentésből vett idézet állítására sem 1997-ben, sem ma (2025-ben) nem létezik meggyőző tudományos bizonyíték.

MTA-doktorként a szerző részt vett a kutatóintézet és az egyetem (2000-től 2017-ig Nyugat-magyarországi Egyetem) közötti kapcsolaterősítésben. Geofizikai módszerrel monitorozták a fanedváramlás napi és évszakos alakulását, amely arányos a fotoszintézis intenzitásával. Egyetemi tanárként szerepe volt egy kihelyezett egyetemi intézetben a geo-bio szemléletű környezettudományi egyetemi szak, valamint a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola létrehozásában.

A szerző szerint a kezdeti lendületet több tényező is megtörte, mint például az úgynevezett bolognai folyamat és a környezettudomány „elklímapolitizálódása”. Míg az egyetemen belüli vitákat inspirálónak találta, a háttérben egyre hangsúlyosabbá vált az a globális trend, amely a legkülönfélébb helyi környezeti problémákat „a klímaváltozás hatásaként” kezdte láttatni.

A Föld bolygó nemzetközi éve (2007–2009) idején a szerző kritikát fogalmazott meg az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) és a formálódó Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) „kuszaságáról”. Javasolta helyettük egy olyan rendszer átvételét, amely szerint a szuverenitástól kezdve mindenféle társadalmi probléma megoldhatóságának természeti előfeltételei vannak, és ezek egymásra épülő sorrendje a következő: 1. energia, 2. édesvíz, 3. talaj (élelmiszer), 4. egészséges környezet.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Az eredeti cikk narratívája és célja: Az eredeti cikk egy szkeptikus narratívát épít fel a mainstream klímatudománnyal és energiapolitikával szemben. A szerző személyes tapasztalataira és értelmezéseire alapozva kérdőjelezi meg a „klímaváltozás elleni harc”, a „karbonkvóta” és a „Nettó Zéró” programok tudományos alapját. Célja, hogy kétséget ébresszen az olvasóban a hivatalos éghajlatvédelmi intézkedések és azok mögötti motivációk tekintetében, alternatív, kritikus nézőpontot kínálva. Az írás sugallja, hogy a klímapolitikák mögött manipuláció vagy téves feltételezések állnak, amelyek veszélyeztetik a társadalom működőképességét.
• Főbb manipulatív eszközök: A cikk számos retorikai és nyelvi eszközt alkalmaz a narratíva erősítésére.
  • Érzelmi töltetű kifejezések és sugalmazás: Az olyan megfogalmazások, mint „egyre több rendellenességet tapasztaltam”, „tudományos háttere igencsak kétséges”, „mellébeszélés nélkül”, „gyönyörű, de inkább ijesztő felfedezések”, „tudományidegen definíció máig helyrehozhatatlan károkat okozott”, „a levegő árucikké nyilvánításának tartottam” – mind az olvasó érzelmeire hatnak, és a szerző álláspontjának elfogadására ösztönöznek, anélkül, hogy szigorúan tényeken alapuló érveket sorakoztatnának fel.
  • Kontextusból kiragadott vagy hiányos információk: A szerző említi az 1940 óta tartó lehűlés felmelegedésbe fordulását a 70-es évek közepén, de nem adja meg a teljes tudományos kontextust (pl. a természetes variabilitás, aeroszolhatás szerepét), ami a klímakutatásban régóta ismert jelenség. Hasonlóan, a „30 ezer kutató, köztük Teller Ede” tiltakozásának említése a Kiotói Egyezmény ellen, forrásmegjelölés és a tiltakozás pontos tartalmának részletezése nélkül (különösen Teller Ede esetében, aki valójában a CO2 veszélyeire figyelmeztetett) az érvelés súlyát növeli, de ellenőrizhetetlen állítás.
  • Szalmabáb érvelés: Az UNFCCC klímaváltozás definíciójának bemutatása, miszerint az „nem okozhatta más, csakis az ember légkörösszetétel-változtató hatása”, a szerző szerint „tudományidegen”. Ez a megfogalmazás leegyszerűsíti és torzítja az UNFCCC komplex megközelítését, amely elismeri a természetes éghajlatváltozást, de az emberi tevékenység által okozott változásokra fókuszál.
  • Összeesküvés-elméletre utaló elemek: Az UNEP megalakulásának bemutatása, miszerint az „nem a világkonferencia útmutatása szerint, hanem – a főszervezők által támogatott – stockholmi utcai demonstrálók akaratának megfelelően” történt, illetve az 1971-es kőolajipari kongresszuson „elfogadták”, hogy „a kőolaj ezentúl kizárólag fosszilis eredetű” – mindkettő titkos, háttérben zajló, manipulált döntésekre utal, amelyek hitelességét a szerző kétségbe vonja.
• A téma társadalmi relevanciája: A klímaváltozás, az energiaellátás és a környezetvédelem kérdései globálisan kiemelt fontosságúak, és számos társadalmi, gazdasági és politikai vitát generálnak. Az eredeti cikk egy olyan nézőpontot képvisel, amely szembemegy a tudományos konszenzussal és a nemzetközi klímapolitika fő irányvonalaival. Az ilyen jellegű publicisztikák hozzájárulnak a közvélemény polarizálásához és a tudományos eredményekkel szembeni bizalmatlanság erősítéséhez. Az, hogy a Professzorok Batthyány Köre és a Századvéghez köthető szakértők vesznek részt a beszélgetésen, rámutat a téma politikai és ideológiai beágyazottságára Magyarországon.

(Forrás: demokrata.hu)