OkosHír: A Gellért-hegyen található Citadella felújítása a tervek szerint 2026 első felében fejeződik be. A felújítás célja, hogy a terület a látogatók számára vonzóbbá váljon.

A felújítási munkálatok eredményeként a Citadella zöldfelülete a másfélszeresére, mintegy 20 ezer négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint hatezer négyzetméteres közparkot alakítanak ki, amelyben kávézó is helyet kap. Az erőd falainak átvágásával a terület nyitottabbá válik.

A Citadella keleti oldalán lépcsősort építenek, amely a Szabadság-szobor felől közvetlen bejáratot biztosít az erőd udvarába. Új kilátóteraszokat hoznak létre, ahonnan a látogatók a városra nyíló panorámát tekinthetik meg. A tervek szerint az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, az ágyútorony tetőteraszáról pedig a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet majd rálátni. A nyugati ágyútoronyban, több mint 1700 négyzetméteren a „Szabadság Bástyája” címmel kiállítás nyílik, amely a magyar szabadságküzdelmeket mutatja be.

A Citadella felújításával párhuzamosan a Szabadság-szoborcsoportot is restaurálták, a főszobor talapzatára pedig keresztet helyeztek. A szobor körüli terasz új kialakítást kap, amely illeszkedik a Citadella megújuló külső és belső közparkjaihoz.

A Gellért-hegy története a Krisztus előtti negyedik századig nyúlik vissza. A kelták városias települést hoztak létre a hegy tetején. A rómaiak az első században kitelepítették őket, és létrehozták a civitas Eraviscorum közigazgatási egységet. A hagyomány szerint 1046-ban itt szenvedett vértanúhalált Gellért püspök. A török időkben palánkvár állt a hegytetőn. 1813-ban József nádor kezdeményezésére csillagvizsgáló épült a hegytetőn, amely 1849-ben, a szabadságharc során elpusztult. Romjai körül épült meg később az erőd.

A Citadella építését 1850-ben kezdték el Emmanuel Zitta irányításával, Ignaz Weisz tervei alapján. A császári katonaság 1854-ben vette birtokba az erődöt. Az osztrák csapatok 1899-ben vonultak ki az épületből, a budapestiek pedig hozzáláttak a Citadella bontásához, amelyet anyagi okokból nem tudtak befejezni. A 20. században az erőd funkciója többször változott, majd a 2000-es évektől az épület állapota romlott. 2014-ben a Citadella újra állami tulajdonba került.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Az eredeti cikk több helyen érzelmi töltetű szavakat és kifejezéseket használt, például „adósságtörlesztés”, „kiemelt helyen”, „legszebb panorámájú pontján”, „világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak”, „szerethető helyszínt adjunk vissza az embereknek”, „látványos lépcsősor”, „különleges panorámát”, „a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítás”, „elnyomás szimbólumaként azonosított erőd bontását”, „kétes hátterű vállalkozások kezére került”, „történelmi jelentőségéhez méltó módon újuljon meg”. Ezek a kifejezések a cikk olvasóinak érzelmeire próbáltak hatni, és befolyásolni a véleményüket a Citadella felújításával kapcsolatban.
• A cikkben szereplő állítások alapvetően megfelelnek a valóságnak, de a megfogalmazásuk szubjektív lehet.
• A cikk konklúziója, hogy a Citadella felújítása pozitív hatással lesz a turizmusra és a városképre.
• Az esemény várhatóan pozitív hatással lesz a magyar közéletre, mivel a Citadella egy fontos történelmi emlékhely, amelynek felújítása hozzájárulhat a nemzeti identitás erősítéséhez.

(Forrás: demokrata.hu)

OkosHír: Egy friss kutatás szerint a lóhús fogyasztása Magyarországon a kereszténység felvétele után is fennmaradt, és a visszaszorulásának okai elsősorban gazdasági és demográfiai tényezők voltak, nem vallásiak.

A lóhús Európában a kereszténység elterjedése előtt elterjedt élelmiszer volt. A középkorban a fogyasztása csökkent, amit gyakran a kereszténység hatásának tulajdonítottak, bár az egyház hivatalosan nem tiltotta a lóhús fogyasztását. Egyes keresztény források a lóhúsfogyasztást barbár népekhez kötötték, és tisztátalannak minősítették.

Bartosiewicz László, a Stockholmi Egyetem professzora és Gál Erika, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont vezető kutatója a középkori Magyarország 198 településéről származó lócsontokat vizsgálták meg. A kutatás célja a lóhúsfogyasztás változásának feltárása volt. Az eredményeket az Antiquity című folyóiratban publikálták.

A kutatók a települések egykori hulladékgödreiben talált, átlagosnál több lómaradványt a lóhúsfogyasztás bizonyítékaként értelmezték. Azt állapították meg, hogy a lóhúst a kereszténység felvétele után több mint kétszáz évvel is fogyasztották. Egyes vidéki területeken a lócsontok az ételmaradékban található állati maradványok jelentős részét, akár egyharmadát is kitehették.

A tatárjárás a 13. század közepén a lóállomány csökkenéséhez vezetett, ami növelte a lovak értékét és a más célú felhasználását. Ez a változás a lóhúsfogyasztás csökkenéséhez vezethetett.

A mongol invázió a népesség összetételét is befolyásolta. A korabeli források szerint a lakosság jelentős része elpusztult, és nyugati telepesek érkeztek az országba. Ezek a telepesek a kutatók feltételezése szerint városiasabb életmódot folytattak, és a sertéshúst részesítették előnyben, ami jobban illeszkedett a helyhez kötött gazdálkodáshoz.

Bartosiewicz és Gál szerint a lóhúsfogyasztás visszaszorulása elsősorban a hozzáférhetőség nehézségeivel és a demográfiai változásokkal magyarázható.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

Az eredeti cikk a lóhúsfogyasztás visszaszorulásának okait vizsgálta a középkori Magyarországon, és a vallási okok helyett a gazdasági és demográfiai tényezőket hangsúlyozta. A cikkben következtetésként tálalt feltételezések is szerepeltek, például a nyugati telepesek étkezési szokásaival kapcsolatban. A cikkben leírtakból az a konklúzió vonható le, hogy a lóhúsfogyasztás visszaszorulása komplex folyamat volt, melyben több tényező is szerepet játszott. Az esemény a magyar kultúrtörténet egy részletének árnyaltabb megértéséhez járul hozzá.

(Forrás: telex.hu)

Kép: Pexels