OkosHír: Koncz Gábor, több mint hat évtizedes pályafutással rendelkező színművész nyilatkozott arról, hogy mikortól tekinti magát alkotó embernek.

A színművész elmondása szerint már 12 éves korában, borsodi diákként arról álmodott, hogy tetteivel öregbíti szülőfaluja és az ország hírnevét. Habár korábban is kapott szakmai elismeréseket, a március 14-i Kossuth-nagydíj átvétele a Parlamentben meghatotta. Azt mondta, felemelő érzés volt a Szent Korona közelében átélni ezt a pillanatot. A színművész szerint a falusi kisfiú, aki megtanult lovagolni, valóra váltotta álmait.

A színművész elmondta, hogy sosem félt a lótól, és meggyőződése, hogy ennek köszönheti, hogy még a földi világban van. Saját bevallása szerint mindig vezéregyéniség volt. Emlékezett, hogy édesapja kerékpárjára hat gyereket ültetett fel az iskola udvarán, és ő volt az, aki tartotta az embergúlát. Az igazgató már akkor megjegyezte az édesapának, hogy a fiából cirkuszos lesz.

A színművész 2007-ben megjelent önéletrajzi könyvében leírta, hogy Várkonyi Zoltán és Básti Lajos vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Ádám Ottó volt az osztályfőnöke, színészpéldaképe pedig Páger Antal. Azt mondta, felnézett a mestereire. A diploma megszerzése után Várkonyi felajánlotta neki a tegeződést, de a színművész, zavarában, kerülte a közvetlen megszólítást. Páger Antallal sokat dolgozott együtt filmen és színházban is. Azt mondta, olyan akart lenni, mint ő. Emlékezett egy Gorkij darabra, az Éjjeli menedékhelyre, ahol Páger Antallal közösen játszottak. A színművész megkérdezte Págertől, hogy van-e Isten, mire ő azt válaszolta, hogy „ha hiszel benne, akkor van, ha nem hiszel, akkor nincs”. Nem sokkal később Páger meghalt. A színművész azt mondta, szerette és tisztelte őt.

A színművész felidézte, hogy gyerekkorában énekelni szeretett volna, de a karvezető kiállította a kórusból. Az iskolaigazgató kárpótolta azzal, hogy március 15-én ő szavalhatta el a Nemzeti dalt a szülőfalujában. A színművész elmondta, hogy nagyon izgatott volt, és nem tudott aludni az ünnepséget megelőző napokban. Rövidnadrágban állt a hidegben, de nem fázott. Akkor kapott először tapsot a közönségtől, amit soha nem felejt el. Azt érezte, hogy ezzel a verssel még dolga lesz. Később felvették a főiskolára, és negyedszázadon át szavalta a Talpra, magyart, de már nem a falunak, hanem a világ magyarságának.

A színművész számos sikeres szerepet és rendezést tudhat maga mögött. Azt mondta, a mások iránti tiszteletet egy életen át meg lehet tartani. A Száll a kakukk fészkére című darabban nemcsak játszott, hanem Kolozsváron meg is rendezte. A premier után a szülőfalujába hajtott, hogy a virágokat a szülei sírjára szórja. Azt mondta, alig várja, hogy hazamehessen a szüleihez elmesélni, hogy megkapta a Kossuth-nagydíjat. Keresztény emberként jó érzés neki hinni, hogy a szülei együtt örülnek vele.

A színművész elmondta, hogy amikor a szülőhelyére látogat, istenfélő emberként tér haza. Azt mondta, szerencsére van egy olyan miniszterelnökünk, aki képes a megmaradás irányába vezetni ezt a nemzetet.

A színművész elmondta, hogy sokszor hívták külföldre, de nem tudta itt hagyni az édesanyját és a hazáját. Erről az erős kötődésről Sajó Sándor Magyarnak lenni című verse jut eszébe.

A színművész azt mondta, sértve érzi magát amiatt, hogy sok fiatal külföldre vándorolt, de nem feltétlenül őket hibáztatja ezért. Azt mondta, amíg lehet, igyekszik kitartani az utolsó pillanatig.

A színművész 2012-óta tagja az Újszínház társulatának. A Kossuth-nagydíj átvételekor Dörner György segítette a pulpitusra. A színművész elmondta, hogy mivel a gerincoszlopát tartó csigolyákat 14 csavar tartja össze, jelezte, hogy nem tud odamenni a kitüntetésért. Erre Dörner kijelentette, hogy a nyakába kapaszkodva odaviszi. A színművész hálás volt neki ezért. Örömét fejezte ki, hogy a kezelőorvosa, dr. Varga Péter Pál is Széchenyi-díjat kapott.

A színművész elmondta, hogy amikor Csurka István és Dörner György meghívta, szívesen ment olyan közösségbe, ahol a nemzeti érzés prioritást élvez. Azt mondta, nincsen hiányérzete, élvezi a kollégák tiszteletét és megbecsülését.

A színművészt nem érdeklik az intrikák. Azt mondta, a legfontosabb morális döntései során soha nem hagyták cserben az ösztönei. Jó emberismerőnek tartja magát, és ha belenéz az emberek szemébe, tudja, hogy őszintén viszonyulnak-e hozzá.

A színművész jelenleg két darabban is játszik. Az egyik a kabaré hőskorát felidéző előadás, a másik a Herczeg Ferenc azonos című regényéből készült Az élet kapuja című dráma. A cselekmény az 1500-as évek elejére röpít vissza bennünket. A színművész Bramantét, a híres reneszánsz kori építészt játssza.

A színművész felidézte Molnár Gyula történetét, aki Sztálingrádnál mindkét lábát elvesztette, de hazajutott a családjához. Azt mondta, Molnár Gyula története a „csak azért is megcsinálom” hozzáállás elszántságát tanította neki.

A színművész édesapja gazdálkodó volt, aki munka közben leesett a szénásszekérről. A színművészt egyre többet foglalkoztatja a reinkarnáció gondolata.

A színművész emberként szeretne újjászületni, talán Ázsiában. Egy fesztivál kapcsán járt azon a vidéken Krencsey Marianne kolléganőjével. Bár a helyiekkel nem volt közös nyelvük, mégis megértették egymást. Az egyikük, egy 92 éves vadászember rackabundával ajándékozta meg. Ez is életének egyik meghatározó pillanata volt.

A színművész elégedett lenne, ha az utókor az általa megformált erős, becsületes karakterekkel kapcsolná össze a nevét, amennyiben ehhez hozzávesszük a magyar kulturális gyökerekre való tudatos építkezés misszióját, a hagyományok tiszteletét.

A színművész azt mondta, boldog ember, és semmi mást nem kérne, csak további időt a földi létezésre, mert szeret élni.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Manipulatív nyelvi eszközök: Az eredeti cikk érzelmileg túlfűtött nyelvezetet használt, például „lélekemelő pillanat”, „óriási, az egész későbbi pályámat meghatározó pillanatokat élhettem meg vele”. Ezen kívül a cikk egyes részei idealizált képet festettek a színművészről és a múltról.
• Feltételezések következtetésként: A cikkben a színművész kijelentette, hogy „szerencsére van egy olyan miniszterelnökünk, aki képes a megmaradás irányába vezetni ezt a büszke nemzetet”. Ez egy politikai vélemény, amely nem feltétlenül tükrözi a valóságot, és elfogultnak tekinthető.
• Állítások valóságtartalma: A cikkben szereplő állítások a színművész személyes emlékein és véleményén alapulnak, ezért nehéz objektíven ellenőrizni a valóságtartalmukat.
• Konklúzió: A cikkből az a konklúzió vonható le, hogy a színművész sikeres és elégedett az életével, büszke a pályájára és a magyar identitására.
• Hatás a magyar közéletre: A cikk megerősítheti a színművész rajongóinak pozitív véleményét róla, és hozzájárulhat a magyar kultúra és művészet iránti érdeklődés fenntartásához. Ugyanakkor a cikk politikai vonatkozásai megosztóak lehetnek.

(Forrás: demokrata.hu)