A hidegháború történetének tanulmányozása napjainkban is releváns. Az 1953 márciusában bekövetkezett Sztálin halála után a Szovjetunió új vezetése, belső gazdasági problémák és hatalmi harcok miatt, visszalépett a koreai háborúból. Ezzel támogató nélkül maradtak az észak-koreai csapatok és a Kínai Népköztársaság. A Szovjetunió úgy ítélte meg, hogy a konfliktus kimenetele bizonytalan, a költségek növekednek, és a Nyugat felé pragmatikusabb külpolitikát kívánt folytatni. A Szovjetunió álláspontja szerint a háború nem szolgálta a stratégiai érdekeit. Kína eközben nagyobb szerepet vállalt az északi csapatok támogatásában, ami feszültséget okozott Moszkva és Peking között. Kína úgy érezhette, hogy a Szovjetunió külpolitikája árulás.

Két évtizeddel később az Egyesült Államok is hasonló döntést hozott Dél-Vietnammal kapcsolatban, amikor 1975-ben magára hagyta az északi csapatok támadásával szemben. Az Egyesült Államok sem társadalmilag, sem anyagilag nem kívánt több erőforrást befektetni a konfliktusba. Emellett már évek óta tartott a Kínához való közeledés, amit az amerikai katonai jelenlét Indokínában akadályozott.

Az Egyesült Államok számára a Szovjetunió sakkban tartása és a hidegháború megnyerése prioritást élvezett Dél-Vietnam fennmaradásával szemben. Henry Kissinger inkább Pekinget választotta. Hasonló okokból mondták fel a kölcsönös védelmi szerződést Tajvannal, és vonták ki az amerikai csapatokat a szigetről, bár a Kínai Köztársaság védelmét nem szüntették meg teljesen.

A Szovjetunió és Kína közötti viszony a hatvanas évek végére megromlott. Richard Nixon amerikai elnök és Henry Kissinger kihasználta ezt a helyzetet, és leválasztotta Kínát a Szovjetunióról, ami előnyt jelentett a hidegháborúban. Az amerikai-kínai együttműködés mindkét fél számára előnyös volt, először biztonságpolitikai, majd gazdasági területen.

Az Egyesült Államok külpolitikájában Kína az egyik fő vetélytárs. A Kína feltartóztatása érdekében tett lépések száma korlátozott lehet. A Trump-kormányzat a Moszkva leválasztására irányuló stratégiát választotta, ötvözve azt más nagyhatalmak felemelésének támogatásával. Mivel az Egyesült Államok gazdasági ereje nem elegendő Oroszország és Kína egyidejű feltartóztatásához, taktikát váltott.

Egyes vélemények szerint az Egyesült Államok Ukrajnát és Európát áldozná fel, hogy Moszkva eltávolodjon Pekingtől. Bár felmerülhetne az igény egy erős európai szövetségesre Kínával szemben, az Egyesült Államok ezt nem tartja valószínűnek. Az Európai Uniót gyengének és megosztottnak ítélik, és nem tartják képesnek Kína feltartóztatására. Japán és India alkalmasabb lehet erre.

Kérdéses, hogy Kissinger taktikája működhet-e a jelenlegi helyzetben, mivel akkoriban komoly feszültségek voltak Moszkva és Peking között. Jelenleg nem látszik, hogy a két ország miért adná fel egymás támogatását. Kína számára nem lenne előnyös az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok gyengülése, és Moszkva valószínűleg nem bízik jobban az amerikaiakban, mint a kínaiakban. Ennek ellenére egy rövid távú, Oroszországnak kedvező megállapodás születhet az Egyesült Államokkal.

Az európai integráció kihívásokkal néz szembe. A NATO kölcsönös védelemre vonatkozó passzusai kérdésessé válhatnak, ha az Egyesült Államok hajlandósága megkérdőjeleződik. Európa előtt két út állhat: vagy megerősíti az integrációt, vagy az egyes országok külön utakat keresnek.

Magyarország helyzete mindkét esetben problematikus lehet. A NATO vagy az EU katonai garanciái és gazdasági keretei nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. Az európai védelemi képességek mellett elkötelezett államok szűk körébe Magyarország nem biztos, hogy meghívást kap. Ha az USA nélküli európai védelmi struktúra nem az EU egészére terjed ki, Magyarország nehéz helyzetbe kerülhet. Magyarország biztonságához és szuverenitásához sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem fűződik érdeke, és Oroszország értelmezése a „felszabadításról” már ismert.

Elemzés:

Az eredeti cikk élénk képekkel és metaforákkal (pl. „árulás és hátba döfés, mint a Trónok Harca egy egész évadában”) igyekszik felkelteni az olvasó figyelmét és érzelmi reakciót kiváltani. A cikk feltételezéseket tesz a különböző országok motivációira és jövőbeli lépéseire vonatkozóan, amelyeket következtetésként tálal. Az állítások valóságtartalma nehezen ellenőrizhető, mivel sok esetben spekulációkon alapulnak. A cikk konklúziója, hogy Magyarországnak sürgősen vissza kell térnie Európába, sugallva, hogy az ország jelenlegi külpolitikája helytelen. Az események hatása a magyar közéletre az lehet, hogy tovább polarizálja a társadalmat a külpolitikai irányvonalak mentén.

(Forrás: portfolio.hu)
Kép: Gemini