Richard Lindzen, az MIT professzora, a légkörrel való foglalkozásának kezdetéről elmondta, hogy a Harvardon töltött évei alatt az alkalmazott matematika és a klasszikus fizika iránti érdeklődése vezette erre a területre. Az óceánok és a légkör éghajlatának kutatását találta a legvonzóbbnak, mivel számos megválaszolatlan kérdést vetett fel. Posztdoktori kutatásait a Washingtoni Egyetemen végezte.

Lindzen szerint a földi éghajlatot alapvetően két tértartomány befolyásolja: az egyenlítő vidéke, valamint a trópus és a pólusok közötti terület. A trópus és a sarki régiók közötti hőmérséklet-különbség évezredek során jelentős változásokon ment keresztül, míg a trópusi régió hőmérséklete viszonylag stabil maradt. Az egyenlítő vidéke a jégkorszakban is stabil maradt. Lindzen szerint a trópusi régióban zajló kis változások a magasabb földrajzi szélességeken felerősödnek, de ezt a feltevést nem tartja megalapozottnak. Úgy véli, a különbséget inkább a légkörben és az óceánokban fellépő hőszállítás dinamikája okozza. Az átlaghőmérséklet változásai elsősorban a trópus és a pólusok közötti különbség változásaiból adódnak, nem pedig az üvegházhatás változásából.

Lindzen szerint az óceánok a legjelentősebb tényezők a földi éghajlat alakításában. A Földön többtucatnyi klímarendszer alakult ki, melyek idővel sajátosan változnak, és e változásokban az óceáni áramlások a meghatározók. Az egyik régióban végbemenő változások nem korrelálnak a másikban végbemenőkkel.

Lindzen elismeri az üvegházhatás létezését, melynek okai szerinte elsősorban a vízgőz és a felhők. A szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid szerinte kevésbé jelentős tényezők. Azt állítja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás megkétszereződése kevesebb mint 1 Celsius-foknyi felmelegedést okozna, szemben az uralkodó klímamodellek által feltételezett 3-4 fokos hőmérséklet-emelkedéssel.

Lindzen szerint Manabe Sukuró és Richard T. Wetherald hetvenes években készült tanulmánya szolgáltatta az alapot a jelenlegi klímamodellekhez. A tanulmány egy irreális egydimenziós légkörmodellből kiindulva azt feltételezte, hogy a légkör felmelegedésével a relatív páratartalom állandó marad, ami pozitív visszacsatolást eredményezne, és a szén-dioxid hatását megsokszorozná. Lindzen szerint azonban a relatív páratartalom nem marad állandó, és a természeti rendszerek hosszú távon ellenállnak a változásnak (Le Chatelier-elv), ami negatív visszacsatolást feltételez.

Lindzen az úgynevezett íriszhipotézis kidolgozója. A hipotézis lényege, hogy a gomolyfelhőkből kiváló vékony cirrus felhők a hőmérsékletre érzékenyen reagálnak: melegebb időben összehúzódnak, hidegebb időben kitágulnak, ezáltal az üvegházhatású felmelegedés ellen dolgoznak, negatív visszacsatolásként működnek.

Lindzen szerint a Föld éghajlata jelentős változásokon ment keresztül, de ezek nem bizonyítják, hogy a szén-dioxid lenne az ok. Az elmúlt 700 ezer év eljegesedési ciklusaira vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a lehűlés megelőzi a szén-dioxid-csökkenést. Lindzen szerint a szén-dioxid létfontosságú a növények számára, és hiányában megszűnne a fotoszintézis.

Lindzen szerint a klímaváltozás és az extrém időjárási előfordulások között nincs ok-okozati összefüggés.

Lindzen szerint az Egyesült Államok kormánya a kilencvenes évek elejére kötelezte el magát a jelenlegi narratíva mellett, jelentősen megnövelve a finanszírozást. Azt állítja, dollármilliárdokat fordítottak az energiarendszer átalakítására, de a szén-dioxid-koncentrációt a klímapolitikai intézkedések nem csökkentették. Bármit teszünk az EU-ban vagy az angolszász országokban, annak szerinte nem lesz hatása a globális kibocsátásra, mivel Kína, India és Délkelet-Ázsia továbbra is fosszilis tüzelőanyagokat használ és szénerőműveket épít. Lindzen szerint a klímapolitika elszegényítette az embereket és instabillá tette a társadalmat.

Lindzen Donald Trump elnöktől fordulatot vár a klímapolitikában.

Elemzés

Az eredeti cikk számos nyelvi eszközt alkalmazott az olvasó befolyásolására. Például a riporter feltételezéseket tálalt tényként, amikor a „riogatás” szót használta az éghajlatváltozással kapcsolatos figyelmeztetésekre, vagy amikor a „felizgatott politikusok kétségbeesésükben nagyot csavartak a sztorin…” mondatot használta. A cikkben következtetésként tálalt feltételezések is voltak, például amikor a dekarbonizációs törekvések következményeiről beszélt, és azt állította, hogy azok elszegényítették az embereket és instabillá tették a társadalmat. Ezek az állítások nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak, és további vizsgálatot igényelnek.

A cikkben leírtakból arra a konklúzióra lehet jutni, hogy a megkérdezett szakértő szerint az éghajlatváltozás nem olyan súlyos probléma, mint ahogyan azt a közvélemény gondolja, és a klímapolitikai intézkedések nem hatékonyak, sőt károsak. Ez az esemény valószínűleg tovább polarizálja a magyar közéletet az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben.

(Forrás: demokrata.hu)
Kép: Demokrata/T. Szántó György