A 2010 óta eltelt időszakban az igazságügyi miniszterek összesen 18 906 alkalommal járultak hozzá titkos megfigyelési kérelmekhez. A hatóságok az eljárásokat nem bűnügyi nyomozás, hanem alkotmányvédelmi és nemzetbiztonsági célokból kezdeményezték, amelyek esetében a döntéshozói jogkör az igazságügyi tárcát illeti meg.
Az adatok szerint a miniszteri elutasítások száma az elmúlt 16 évben 50 esetre korlátozódott. A kérelmek volumene évről évre növekedett, a vizsgált időszakban 2021-ben érte el a csúcspontját, amikor 1469 engedélyt adtak ki. A statisztikák alapján az igények döntő többsége átment a miniszteri szűrőn, egyes szolgálatok esetében pedig az összes benyújtott kérelem engedélyt kapott. Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyújtotta be a legtöbb kérelmet, összesen 10 403-at, amelyből harmincat utasítottak el. A Terrorelhárítási Központ 3740, az Információs Hivatal 3320, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 1370, míg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 122 kérelmet kezdeményezett.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal magas ügyforgalma a szélesebb hatáskörökkel magyarázható. Ezzel szemben Remport Ádám, a szervezet kutatója úgy véli, hogy a magas engedélyezési arány a miniszteri kontroll hiányára utal. A szakértő emlékeztetett arra, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága korábban több alkalommal marasztalta el Magyarországot a megfigyelési rendszer garanciáinak hiánya miatt.
Politikai kvízHol állsz a politikai palettán?15 kérdés, kb. 5 perc — kiderül, melyik politikai irányvonalhoz állsz a legközelebb, és melyik ismert politikussal gondolkodsz hasonlóan.Kvíz indításaTiszta.AI Manipuláció Elemzés
A cikk célja a titkosszolgálati tevékenység átláthatóságának kérdőjelezése, különös tekintettel az engedélyezési folyamat aránytalanságára.
Az eredeti szöveg több helyen töltelékszavakkal vagy minősítő jelzőkkel (pl. „már lecserélt vezetőségű”, „megszüntetendő”) irányította az olvasói véleményt. A híranyag ezeket a szubjektív elemeket elhagyta, és a száraz tényekre fókuszált.
A szöveg két, azonos szervezethez köthető szakértőt idéz, akik kritikai nézőpontot képviselnek. Hiányzik az érintett kormányzati szervek vagy a folyamat jogi védelmének hivatalos érvelése, amely árnyalhatná a „kontroll hiányáról” szóló állításokat.
Bár a cikk konkrét számokat közöl, nem részletezi a titkos megfigyelések technikai típusait vagy azt, hogy az 50 elutasított kérelem milyen indoklással zárult, így a döntési folyamat belső dinamikája nem teljesen átlátható.
