OkosHír: Egy új, dél-afrikai fejlesztésű videójáték, a Relooted, arra ösztönzi a játékosokat, hogy virtuálisan „lopjanak vissza” nyugati múzeumokból olyan afrikai műkincseket, amelyeket a gyarmatosítás során vittek el a kontinensről. A játék a valós világban is évtizedek óta tartó, heves vitákra hívja fel a figyelmet a nyugati gyűjteményekben lévő afrikai műtárgyak tulajdonjogáról és visszaszolgáltatásáról.
A Nyamakop stúdió által készített Relooted egy futurisztikus Johannesburgban játszódik, ahol a játékosok egy tudósokból, programozókból és MMA-harcosokból álló csapat tagjaként, egy művészettörténész vezetésével kísérelnek meg visszaszerezni műkincseket. A játék fejlesztői hangsúlyozzák, hogy céljuk nem a valós életbeli lopás támogatása, hanem kontraszt bemutatása az eredeti, erőszakos műkincsszerzési módszerekkel, a játékban az objektumok visszaszerzése rendszerek kijátszásával, nem pedig nyers erőszakkal történik.
Évszázados vita a műkincsek eredetéről és helyéről
Több százezer afrikai műkincs található nyugati kiállításokon és gyűjteményekben. Egyes becslések szerint a szubszaharai Afrika műkincseinek 90-95 százaléka a kontinensen kívülre került. Ezek a tárgyak az afrikai gyarmatosítás időszakában, főként a 19. század vége és az első világháború között jutottak európai kézbe. Bár némelyiket megvásárolták, sok esetben erőszakkal vagy fosztogatás útján szerezték meg őket. A gyarmatosítók a befolyásuk megszilárdítására és jövedelmező üzletként is tekintettek a műkincsek gyűjtésére. Az eredeti afrikai tulajdonosok ritkán részesültek a pénzügyi előnyökből, és sok tárgyat tulajdonosaik soha nem adtak volna el.
Az egyik legismertebb példa a benini bronzok esete, mintegy ötezer bronzból készült műkincs, melyeket a brit gyarmati hadsereg 1897-ben szerzett meg az akkori Benini Királyság kifosztásakor. Ezek a darabok ma közel száz múzeumban és számos magángyűjteményben találhatók. Emellett nem csupán afrikai műkincsek, hanem például az athéni Akropoliszról származó Elgin-márványok is nyugati múzeumokban vannak.
Az afrikai perspektíva és a kontextus kérdése
Chika Okeke-Agulu, a Princetoni Egyetem művészettörténet-professzora szerint e műkincsek hiánya hatalmas kulturális űrt hagy Afrikában, hasonlóan ahhoz, mintha Európából hiányoznának az ókori Görögország, Róma vagy a reneszánsz alkotásai. Bár a tárgyak nyugati múzeumokban látogathatók, a legtöbb afrikai ember számára ezek a kiállítások elérhetetlenek, mivel „csak azoknak elérhetők, akiknek épültek: amerikaiaknak, európaiaknak és hasonló nemzeteknek” – fogalmazott a professzor.
Problémát jelent az is, hogy a nyugati múzeumok határozzák meg az afrikai műkincsek kiállításának kontextusát, ami sztereotípiákon alapuló narratívák fennmaradásának kockázatát hordozza magában.
A visszaszolgáltatás akadályai és lehetséges megoldások
Az elmúlt évtizedekben egyre többet foglalkoztak a műkincsek visszaszolgáltatásának kérdésével, azonban számos megoldatlan probléma merül fel. Az egyik fő akadály a valós szándék hiánya. A múzeumok piaci szereplőkként jelentős bevételtől eshetnek el a belépőjegyek és szponzori adományok révén, ha ismert kiállítási tárgyakat adnának vissza.
Emellett a múzeumok gyakran azzal érvelnek, hogy az afrikai intézmények nem rendelkeznek megfelelő felszereltséggel, technológiával, szakképzett személyzettel és finanszírozással a műkincsek biztonságos tárolásához és bemutatásához. Azonban felmerül a kérdés, hogy egy nyugati múzeum hitelesen tagadhatja-e meg egy műkincs visszaadását biztonsági okokra hivatkozva, miközben azt maga is lopás útján szerezte meg.
Jogi akadályok is nehezítik a visszaszolgáltatást. Az 1963-as British Museum-törvény például csak kölcsönadást tesz lehetővé, elajándékozást nem. Hasonlóképpen, az 1983-as nemzeti örökségvédelmi törvény tiltja egyes brit múzeumoknak a gyűjteményből való tárgykivonást, kivéve, ha azok másolatok vagy helyrehozhatatlanul megrongálódtak.
A visszaszolgáltatás módjáról sincs konszenzus. A teljes tulajdonjogról való lemondás mellett felmerültek cseremegállapodások, műkincsek turnéztatása, kölcsönzések és digitális hozzáférés biztosítása is.
Ennek ellenére voltak már példák visszaszolgáltatásra:
- 2025 augusztusában a francia Nemzeti Természettudományi Múzeum három emberi koponyát adott vissza Madagaszkárnak.
- 2024-ben két londoni múzeum arany- és ezüsttárgyakat, köztük 13 asanti királyi ékszert küldött vissza Ghánába egy hosszú távú kölcsön részeként.
- 2021-ben a New York-i Metropolitan Museum három réztárgyat adott vissza Nigériának.
Ezek az esetek azonban egyelőre inkább kivételnek számítanak, a műkincsek visszaadása még nem általános gyakorlat.
Politikai kvízHol állsz a politikai palettán?15 kérdés, kb. 5 perc — kiderül, melyik politikai irányvonalhoz állsz a legközelebb, és melyik ismert politikussal gondolkodsz hasonlóan.Kvíz indításaTiszta.AI Manipuláció Elemzés:
- Az eredeti cikk narratívája és célja: Az eredeti cikk egyértelműen az afrikai műkincsek visszaszolgáltatásának szükségessége mellett érvel, bemutatva a gyarmatosítás során elkövetett igazságtalanságokat és a jelenlegi helyzet problémáit. Célja, hogy az olvasóban együttérzést keltsen az afrikai kontinens iránt, és kritikus álláspontra helyezze a nyugati múzeumok gyakorlatával szemben. A „Relooted” videójáték bevezetése egy figyelemfelkeltő keretet biztosít a téma felvezetéséhez.
- Főbb elemzési pontok:
- Nyelvi és Retorikai Eszközök: A cikk narrátora már a címben és az első bekezdésben is erős érzelmi töltetű, ítélkező nyelvezetet használ. A „Lopás, ha visszavesszük, amit elloptak tőlünk?” kérdés retorikusan előrevetíti a cikk alapállását, miszerint az eredeti megszerzés „lopás” volt. További példák: „ragadtak magukkal”, „erőszakkal jutottak hozzá”, „fosztogatás”, „lopással szerezték meg őket”. Ezek a kifejezések nem idézetek, hanem a cikk saját narratívájának részei, amelyek a nyugati fél negatív megítélését erősítik. A cikk a nyugati múzeumok érveit (pl. biztonság, finanszírozás) bemutatja, de azonnal egy retorikai kérdéssel vagy ellenérvvel vonja kétségbe azok hitelességét: „Persze jogosan merül fel itt a kérdés: mondhatja-e egy nyugati múzeum, hogy nem ad vissza egy műkincset, mert attól tart, hogy el fogják lopni – miközben végső soron azt maga is lopásból kiindulva szerezte meg.” Ez a technika manipulálja az olvasót, hogy a múzeumok álláspontját önellentmondásosnak és hipokritának lássa.
- Forráskezelés és Egyensúly: A cikk forráskezelése az afrikai műkincsek visszaszolgáltatását támogató narratívát erősíti. Chika Okeke-Agulu professzor véleménye, amely a műkincsek hiányának kulturális hatásait hangsúlyozza, jelentős teret kap. Bár említésre kerülnek a nyugati múzeumok ellenérvei (bevételkiesés, afrikai intézmények állítólagos hiányosságai), ezeket a cikk narrátora vagy retorikai kérdésekkel, vagy az afrikai perspektíva kiemelésével azonnal megkérdőjelezi, így az érvelés egyoldalúvá válik. Például a benini bronzok visszaszolgáltatásának elakadása, ami az obához kerülés veszélye miatt történt, semleges tényként van bemutatva, de a cikk általános hangvétele már előzetesen prekoncepciót alakít ki az olvasóban. Az agresszorról szóló tudósítás esetén az egyensúly hiánya szerkesztőileg indokolt lehet, azonban a cikk narrátora maga is aktívan részt vesz az érzelmi keretezésben, nem csupán tényeket közöl.
