OkosHír: Az Izsák közelében fekvő Kolon-tó szinte teljes kiszáradása rávilágít a Homokhátságon tapasztalható súlyos vízhiányra és szárazodásra, jelezve a klímaváltozással várható további romlást. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint évtizedes emberi beavatkozások és természeti folyamatok vezettek a jelenlegi kritikus állapothoz, amelynek visszafordítására több lehetséges megoldás is felmerült, jelentős kockázatokkal.

Olvasói jelzések után a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságához fordultak a Kolon-tó kiszáradásának okairól és a megelőzés lehetőségeiről. A nemzeti park válasza alapján vált nyilvánvalóvá a helyzet kialakulásának története.

A Kolon-tó története és az emberi beavatkozások

A Kolon-tó évezredekkel ezelőtt egy korábbi Duna-ág helyén alakult ki, az északnyugat–délkelet irányú buckasorok között. Az elpusztult növényzet fokozatosan feltöltötte a tómedret, jelentős tőzegképződéssel, amelyet később bányásztak is. A tó természetes fejlődését emberi beavatkozások szakították meg. Az 1895-ben elkészült Fülöpszállás–Kecskemét-vasútvonal, majd évtizedekkel később a Kecskemét és Dunaföldvár közötti főút is hozzájárult ahhoz, hogy megszűnjenek a felszíni összeköttetések a tó és az északra lévő vizes élőhelyek között. Különösen jelentős hatása volt az 1927–28-ban megépült lecsapoló csatornának, amely a tó vizét a Duna-völgyi-főcsatornába vezette. Ez a beavatkozás akkor is majdnem teljes kiszáradást okozott, és a környező művelt területek alól is elszívta a vizet.

Helyreállítási kísérletek és a jelenlegi állapot

Évtizedekkel később több intézkedéssel is megpróbálták helyreállítani a tavat. Az első lépésként 1989–90-ben egy 1,4 méter mélységű, 6,3 hektáros nyílt vízfelületet hoztak létre. Húsz évvel később további 12 kisebb, különböző mélységű tavacskát kotortak ki, korábbi tőzegbányagödröket mélyítettek, amelyeket csatornákkal kötöttek össze. Az utolsó nagyobb beavatkozás 2011–13-ban történt, amikor egy 20 hektáros, változó mélységű, szigetekkel tagolt nyílt vizet kotortak ki. A nemzeti park szerint ezek a kotrások a párolgási veszteséget is csökkentették, mivel a nyílt vízfelület kevesebbet párologtat, mint a sűrű mocsári növényzet.

Csapadékos években a több millió köbmétert befogadni képes tómeder még jól feltöltődött, és egy körülbelül 5,5 kilométer hosszú és 1,5–2,5 kilométer széles területet víz borított. Mostanra azonban már csak az úgynevezett Nagy-víz és az Öreg-víz kikotort medreiben van állandó vízborítás. A nemzeti park megfigyelései szerint az 1200–1400 hektáros mocsaras, lápos élőhelyen a leszáradás több éve folyamatosan erősödik. Idén először fordult elő, hogy a nádas alatt nem volt víz, csak a kotrásokban. A tó legsekélyebb északi része, a Tókás, a nyár végére teljesen kiszáradt. A nemzeti park által közölt vízszintdiagram alapján utoljára ötven évvel ezelőtt volt ilyen alacsony a vízszint a Kulléri-zsilipnél.

A meder nem kotort, sűrű mocsári növényzettel borított részén jó ideje már csak olyan fajok élnek, amelyek helyben elviselik az időszakos kiszáradást, vagy képesek elvándorolni. Az idei vízhiány egyelőre nem okozott intenzív növény- vagy állatpusztulást, de ha a kotort mederrészek is teljesen kiszáradnának, annak súlyosabb következményei lehetnének.

A kiszáradás okai és lehetséges megoldások

A tó vízkészletének megőrzése érdekében évtizedek óta nem nyitották meg a korábbi lecsapoló csatorna zsilipjét. Ez egy ideig hatásosnak bizonyult, és a vízszint jelentősen nőtt a korábbi, leszárított állapothoz képest. Jelenleg azonban a vízelvezetés tilalma önmagában már nem tudja ellensúlyozni a folyamatokat, a kiszáradás újra felgyorsult.

A kiszáradás okai nagyrészt megegyeznek az ország más alföldi területein tapasztaltakkal:

• A csapadék mennyisége csökkent, vagy eloszlása drasztikusan megváltozott.
• Növekedett a párolgás.
• Nőtt a felszín alatti vizek kitermelése.
• A felszíni vizeket csatornákkal vezetik el.
• A gazdálkodási módok és a tájhasználat csökkentik a talajba beszivárgó vizek mennyiségét.
• A máshol gyógyírnak számító faültetések, -ültetvények itt éppen a szárazodást gyorsították fel.

Korábban a Kolon-tó vízutánpótlásának nagy részét a Homokhátság magasabb fekvésű, tőle keletre és északra található területeiről a Duna irányába áramló felszín alatti vizek biztosították. A jelentős talajvízszint-süllyedés miatt a tavat tápláló, egyes pontokon forrásként működő felszín alatti vízáramlások leálltak. Ezen vízkészletet nem tudja pótolni a mederbe hulló, valamint a közvetlen felszíni vízgyűjtőről beszivárgó csapadék. A tó nyugati irányban is ad le felszín alatti vizet, így csak folyamatosan működő vízáramlási rendszerben képes nagy mennyiségű víz tartósan létezni a mederben.

A nemzeti park szerint a tó kiszáradását a homokhátsági talajvíz szintjének jelentős megemelésével, a tómedret tápláló felszín alatti vízáramlások helyreállításával lehetne hatékonyan és tartósan elhárítani. Ez rövid távon valószínűtlennek tűnik, bár van állami vízügyi terv és szándék a térség állapotának javítására, ezáltal hosszú távú jövőkép is létezik.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinálásával tervezett vízpótlási program szerint a Fülöpháza környékén lévő kiszáradt tómedrekbe dunai eredetű vizet emelnének, amelyet aztán az Ágasegyháza-Orgoványi-rét területére vezetnének. Az ott beszivárgó víz a Kolon-tó állapotát is javíthatja, mivel a két terület közvetlen felszín alatti áramlási kapcsolatban van.

Egy másik lehetőség, hogy közvetlenül a Kolon-tó medrébe vezetnek vizet a Dunából csatornákkal és nyomócsőhálózattal. Ez azonban nem veszélytelen, mert a tóba betáplált vízzel egy sor tájidegen faj is könnyen bejuthat, ami megváltoztatná az ökológiai viszonyokat. A nemzeti park szerint ugyanakkor még ennek a kockázatnak a felvállalása is jobb megoldás, mint a teljes kiszáradás.

Nagy áldozatokkal járna az is, ha felszín alatti vizekből próbálnánk meg feltölteni a tavat. Ebben az esetben több négyzetkilométeren fokozódna a talajvízszint-süllyedés, ami a mezőgazdasági területeket is érintené. Ekkor a tóból szivárogna el oldalirányba a víz, és ismét alig valami maradna a mederben.

A Homokhátság problémáiról és vízgazdálkodási nehézségeiről már többször írtak. Vannak kutatók, akik szerint a szárazodás már megállíthatatlan. Az OVF már tervezett egy 1700 milliárd forintos projektet, amellyel szerintük megoldható a terület vízpótlása, de ennél is sok a kérdőjel.

(Forrás: telex.hu)

(Kép: Facebook/Molnár Ábel Péter – ökológia)