A Bugacpusztai Ősök napja a hagyományőrzést és a politikai vonatkozásokat mutatta be

OkosHír: Zajlik az Ősök napja elnevezésű esemény Bugacpusztán. Ez a hagyományőrző rendezvény, mely évente váltakozik a Kurultájjal, az elsivatagosodó alföldi régióban kerül megrendezésre. Az eseményen ősmagyar hagyományőrzés, sámánizmus, régészeti leletek és agárfuttatás is megjelenik. Kormánypárti politikusok is részt vesznek a rendezvényen; idén Hoppál Péter, három évvel ezelőtt pedig Kövér László mondott beszédet. A képen Budaházy György és testvére, Budaházy Edda látható, akik szintén részt vettek az eseményen.

A cikkíró beszámolója szerint a szombati nap még elviselhető volt Bugacban, azonban vasárnapra 40 fokos hőség várható. A szerző megfigyelése szerint ez az időjárás nem ideális az ősmagyar hagyományőrzők számára. Egy, a bejáratnál megszólított férfi a szerzőnek elmondta, hogy a nyári hőmérséklet korábban 27 fok körül mozgott, gyermekkorában is csak 32 fok volt, szemben a jelenlegi hőséggel. A férfi véleménye szerint a résztvevők száma is ehhez igazodik: míg szombaton zsúfolt a parkoló, vasárnapra kevesebben látogatnak ki.

Az Ősök napja rendezvényt kétévente tartják Bugacpusztán, és az esemény a Kurultáj „kistestvére”, bár a résztvevők gyakran Kurultájként hivatkoznak rá. Az írás kifejti, hogy míg az utóbbi a nemzetközi turáni gyökerekre összpontosít – és 2022-ben 27 nemzet képviseltette magát –, addig az Ősök napja inkább ősmagyar-centrikus. A publicisztika megállapítja, hogy az esemény fő célja a pusztai, sztyeppei népek hagyományőrzése, amelyet az állam jelentős mértékben támogat: tavaly például 700 millió forintot kapott a Kurultáj Csák Jánostól. A cikk megjegyzi, hogy kormányközeli politikusok rendszeresen fellépnek itt. Kövér László 2022-ben az eseményen beszélt arról, hogy „Kelet és Nyugat harapdálva nevelte a magyarokat, mint a teve a fiát”. Hoppál Péter pedig a VIII. Ősök napjáról idén azt írta: „ma Európa és a liberálisok kultúrát cserélnek (cancel culture), mi megéljük hagyományainkat, és átadjuk kultúránkat az újabb generációknak.”

Egy nő, akivel a szerző a politikáról beszélgetett, kijelentette, hogy „Keresztény magyar lokálpatrióta vagyok, de hiányolom, hogy nem látom, mi lett az állami támogatásból”. Az írás megfigyelése szerint a nő ezzel megerősítette mondatát, miközben körbemutatott a bugaci pusztán, ahol rengeteg sátor áll, és a sporteseményeknek Attila hun fejével fémjelzett, elkerített terület ad otthont. A cikkíró beszámolója szerint az esemény évek alatt nem sokat változott, bár úgy tűnik, a lovak kaptak locsolást a hőségben. Az árnyékos helyek hiánya továbbra is jellemző. A korábban említett nő szerint normális, ha állami rendezvényeken politikusok is megjelennek, és „Nem kell felfújni, ha az ellenzék támogatná, ők is eljönnének”. Ezt az álláspontot egy másik nő is megerősítette, aki szerint „ha én pénzt adok a gyereknek, én is megnézem, mire költötte, ez se más”. Az utóbbi nő véleménye szerint a Kurultáj nem a politikáról, hanem az összetartásról szól, ami a mindennapokban hiányzik a politikán alapuló viták miatt.

Az elbeszélés szerint a küzdőtéren éppen köböre, egy közép-ázsiai hagyományőrző sport kezdődött, ahol férfiak birkóznak lovakon egy kecsketetemért. A szerző megfigyelése szerint a narrátor közbeszólása („Az igazlátó jelzi, hogy kipattant, sajnos nincs találat”) rávilágított az „igazlátó” tekintélyére, akinek „nem lehet nemet mondani”. A publicisztika megjegyzi, hogy a rendezvény szórólapján magyar királyságról, seregszemléről és puszták népéről olvashatók információk, miközben egy rókabőrbe bújt és egy Trianon-baseballsapkás férfi sétált el a szerző mellett. Az „Attila sátra” nevű helyen egy apuka magyarázta lányának az új ősmagyar-elméleteket, miszerint az Altaj-hegységből érkeztek, nem az Urálból. Az írás beszámol arról, hogy a férfi a térképet mutatva folytatta az új, hullámzó történelem-értelmezést, megjegyezve, hogy Erdélyt „később elveszik tőlünk, mert nem tudunk eleget szaporodni”. A vonulási történetmesélés során a férfi keze átsiklik Oroszországon, de megáll Ukrajnánál, kijelentve: „Az is a miénk volt, vissza kéne követelni, csak meg ne tudja az ukrán konzul”.

A publicisztika megállapítja, hogy a meleg szinte kibírhatatlan volt, és sokan próbáltak hűsölni. A cikkíró csodálattal figyelte a hagyományőrzőket, akik vastag ruhákban, prémekben és sapkákban vonultak. Egyikük elmagyarázta, hogy a rókaprém és a hosszúnadrág segíthet a hőség elviselésében, mivel így kevésbé érzik a meleget és jobban izzadnak, elkerülve a leégést. Pár betyár viccelődve azt mondta, hogy valójában nincs is meleg, bár az állításuk ellentmondásba került azzal, hogy sokáig kell engedni a vizet a csapból, mert az elején még 40 fokos.

Az esemény gerincét adó kézművesek kitartóan dolgoztak bódéikban, néhányan helyben készítettek késeket. A publicisztika megjegyzi, hogy a látogatók kések, íjak, tülkök, ostorápolók és Nagy-Magyarország-kulcstartók közül válogathattak. Egy nő a családjával edényeket készített, és elmondta, hogy az Ősök napja azért fontos, mert olyan ismereteket mutatnak be, amelyekre „az átlagember csak rácsodálkozik”. Szerinte egy ilyen ünnepség „összehozza a nemzetet, megtudhatunk olyan dolgokat, amiktől összeáll a kép” arról, honnan jöttek a magyarok. Az elbeszélés szerint a nő úgy látja, a szocialista időszak és elnyomás az oka annak, hogy sokan „cirkusznak” tartják a hagyományőrzést. Ebből a hiányból ered szerinte az is, hogy a kézművességből ma már nem lehet megélni, mivel „ott vannak az ázsiai oldalak”, és olcsóbban lehet hasonló termékeket venni. A nő hangsúlyozta, hogy az anyagbeszerzés, az égetés és a munkája mind költséget jelentenek. A keleti nyitás témájára is kitértek, de a nő igyekezett kerülni a politikát, mindössze annyit mondott: „az biztos, hogy kulturálisan sok mindent keletről hoztunk, nincs mit tenni, ha fejre állunk, akkor is így lesz”.

A cikkíró két férfival, Normannal és Györggyel beszélgetett, akik először vettek részt az Ősök napján. Norman, aki Hollandiában dolgozik, hazautazott az eseményre, mert szereti a magyar kultúrát és a hagyományőrzést. A publicisztika beszámol arról, hogy mindketten dicsérték az árakat, kiemelve, hogy a parkolásért fizetnek csak, ami „ilyen innentől nyugatig nincs”. Véleményük szerint a politikáról nincs szó az eseményen, és „Ez egy hagyományőrző fesztivál, azt nem tudom, minek hoznak ide politikust, az csak uszítás”. Normanék szerint az eseménynek a magyarokról kellene szólnia, nem pedig a politikai megosztottságról. Kijelentették: „A hétköznapokban a magyar a magyar ellensége, mert a kormány egymásnak uszít. Itt meg? Egyetlen egy kazah sem azzal jön hozzám, hogy az Orbán jó, hanem azzal, hogy iszunk-e egy kumiszt?”. A publicisztika megjegyzi, hogy a kumisz, az erjesztett lótej, az esemény egyik fő gasztronómiai különlegessége. Normanék kiemelték, hogy az Ősök napján a kézművesekkel való találkozás az egyik legfontosabb, és bár a termékek drágábbak, „ha látod rajta a kalapácsnyomot, ki kell azt fizetni”. Norman egy késsel példálózott, amelyet nem itt vett, de megmutatta annak díszítését, hozzátéve: „Ilyet nem kapsz a Tescóban”. A publicisztika beszámol arról, hogy Norman tülköt, késtartót, fa faldíszt és ostort vásárolt az eseményen. Véleményük szerint az esemény azért is hasznos, mert a „városi ember nem kerül ilyen közel a hagyományokhoz”, és a lovak, bivalyok, íjászkodás közelebb hozza az embereket.

Az írás beszámol arról, hogy a sámánizmus az esemény másik fő vonala, sámándalok hallhatók a színpadon és a jurtákban. A bugaci rendezvényt rendszerint sámánok nyitják meg, idén Fehér Holló. A publicisztika megjegyzi, hogy a sámánkultusz ismerői számára feltűnhet, hogy évről évre a legnagyobb sámánok érkeznek ide énekelni. A cikkben felmerül a kérdés, hogy milyen ellentmondás van a magyar kormány által hirdetett „keresztény védőbástya” karakter, illetve az eseményen megjelenő ősi, nem keresztény vallásgyakorlás között. Norman erre úgy reagált, hogy „Minden izmus egy megmérgezett tudomány. Kommunizmus, kapitalizmus, nácizmus, sámánizmus”. Más résztvevőkkel beszélve kiderült, hogy ők megengedőbbek a sámánokkal szemben, általános hozzáállásuk szerint a kereszténységhez vezető út „egy folyamat volt”, amelynek része az ősmagyar sámánkultusz is. Norman szerint a sámánokban az a gondolkodtató, hogy a természettel való együttélést képviselik: „Arról beszélünk, hogy globális felmelegedés, meg meg akarjuk menteni a bolygót. Hát nem megmenteni kéne, hanem együtt élni vele, mert az erősebb kutya baszik. Az erősebb kutya pedig a természet” – fejti ki. A kereszténységről hozzátette, hogy szerinte „Géza és István voltak hazaárulók”, és a magyaroktól „valamikor féltek, tiszteltek minket, most meg a béka segge alatt vagyunk, külföldre járunk más seggét törölni”.

A cikkíró beszámolója szerint nehéz volt beszélgetni az emberekkel, sokan a nagy melegre hivatkozva hárították el a megkereséseket. Az újságírói szerepkörben a szerző nehezebben érzékelte az összetartás szellemét. Az elbeszélés szerint egy férfit lefotóztak a jurtája előtt vacsorázva, mire az esemény sajtósa jelezte, hogy ez nem tetszik nekik a képen látható hűtőtáska miatt. Ekkor elhangzott az is, hogy az olvasók „12 évesek értelmi szintjén vannak”, és a jurta előtt ülő férfival sem sikerült beszélgetni. Egy íjászkodó férfit sem tudtak lefotózni este, aki a sötét részre ment, hogy ott készüljön róla kép. A férfi „Harminc éve fotózom, ne nézzetek hülyének” felkiáltással köszönt el. A cikkíró megjegyzi, hogy voltak, akik megálltak, és megkérdezték: „gondolom, nem áll itt veletek senki szóba, mi?”.

Hosszas próbálkozások után egy török férfi, Melik Şah Ünsal szólította meg a szerzőt, és hívta be jurtájába beszélgetni. Melik a magyarokat testvérnek és rokonnak nevezi az eseményen, és két éve kezdett magyarul tanulni, már folyékonyan beszél. Az írás beszámol arról, hogy Melik szerint a magyarok és törökök örülnek egymásnak az eseményen, bár a 150 éves török hódoltság néha téma köztük. Melik álláspontja szerint „igaz, a török bejött ide, de nagyobb volt a magyarok szabadsága, mint a Habsburg elnyomás alatt”. Hozzátette, hogy ez régen volt, és a mostani feladat szerinte az, hogy „tanuljunk ebből és előremenjünk, ketten, együtt, testvérekként”. Melik a jelenlegi török-magyar kapcsolatokat általánosan jónak látja, de bírálja, hogy Recep Tayyip Erdoğan és Orbán Viktor „országukban olyan belpolitikát folytatnak, amely növeli a szegénységet, miközben saját vagyonukat gyarapítják, hogy egy hozzájuk közel álló réteget részesítsenek előnyben”. A magyar kormányt ennek ellenére erősnek látja abban, hogy „nem engedi magát marionettként rángatni magát az EU-ban”. Melik helyesnek tartja, hogy az állam támogat egy Ősök napjához vagy Kurultájhoz hasonló ünnepet. Ez szerinte „szigorúan egy hagyományőrző, sportfókuszú fesztivál, nem hiszem, hogy itt olyan politikusok önérdekű beszédeit kellene hallgatnunk, akik a közpénzekből gazdagodnak meg”. Nem örült annak sem, hogy 2022-ben Erdoğan fia ellátogatott ide. Melik véleménye szerint az Ősök napjának a magyarok számára az összetartásról és a Trianon miatt elszakadt diaszpórák találkozásáról kellene szólnia, nem a politikáról. Melik hangsúlyozta, hogy „Sok Turáni nép jön ide, akik tisztelik egymást. Senki nem kérdezi itt, hogy Fidesz vagy nem, itt mindenki él egyben”. Hozzátette, hogy „a hagyománynak előre kell tartania, egy szemmel kell nézni előre, eggyel hátra, két kézzel pedig fogni azt, amink van. Ebben pedig a magyaroknak, sem a törököknek nem kell a szivárvány, mert az a kultúrát és a jövőt rombolja”.

Egy férfi, aki külföldön él, de hazalátogatott az eseményre, megjegyezte, hogy „Nem olyan ez az Ősök napja, amilyen eddig volt”, de nem részletezte, mi zavarja. Az eseményt az „az egy vérből valók vagyunk” idézettel összegezte, hozzátéve, hogy „A magyarság jó buli, át lehetne vinni a hétköznapokba is”. Szerinte külföldön élve azt látja, hogy mindenhol gyűlölködés van, de itt más a világ, nincs gyűlölködés, csak összetartás. A publicisztika megjegyzi, hogy szerinte politika elvétve akad, például amikor a jurták között elcsípték azt a mondatot, hogy „gondolom, nem gyalog”.

Az írás beszámol arról, hogy a küzdőtéren állat-tematikus előadások kezdődtek, mint agárfuttatás és sólyomreptetés, amelyek a gyerekek és néhány felnőtt kedvencei voltak. A zsályaáldással, sámándobolással ötvözött bemutatók lekötötték a közönséget a hőség ellenére. Egy sólyomröptető elmondta, hogy egy madár beidomítása kicsit több, mint egy hónap, de a lóval való összeszoktatás hosszú hónapok munkája. A férfi életvitelszerűen tanyán él és lovazik, és fontosnak tartja „egy négyezer éves hagyomány életben tartását”, amelynek része az állatokkal való harmonikus együttélés. Mielőtt bemutatóra ment, hozzátette, hogy „ez fontos, a nemzet öntudatát erősíti, minél több magyar és nem magyar emberhez el kéne ennek jutnia”.

József és Szabina, akik íjászkodnak, egyetértettek abban, hogy a hagyományőrzés fontos. József hamarabb kezdett el hagyományőrzéssel foglalkozni, majd Szabina is követte őt. Véleményük szerint „Minden fiatalt el kéne hozni ide, hogy belelásson, milyenek az emberek”. Úgy látják, az eseményen mindenki jobb, mint a hétköznapi életben, mert „ott rohanunk, dolgozunk, itt nagyobb a szabadság és a barátság”. Mindig új barátokra bukkannak itt, de azt is észrevették, hogy a hagyományőrzők rétege egyre öregszik. Szabina megjegyezte, hogy „Anyukám el se hinné, ha mondanám neki, hogy az ő korosztályából vannak a legtöbben”. Családos embereket látnak, de nem eleget, amit azzal magyaráznak, hogy „a fiatalok nem jönnek ki a számítógépes világból”. Szerintük a hagyományőrzés egymáshoz való viszonyra taníthatná az embereket, mert „itt az ember elfelejti a hétköznapi világot, kiesnek a mindennapokból”.

Az esemény végéhez közeledve két fiatal fiú szólította meg a cikkírót, egyikük mellkasán Nagy-Magyarország-kitűző volt. A fiúk úgy vélték, a szerző „444-esnek néz ki”, majd nyilatkozni akartak a „fosnak”, ami a publicisztika megértése szerint a szerzőre vonatkozott. Szerintük az ünnepség nem a jövő építéséről, hanem a visszaemlékezés fontosságáról szól. A fiatalabb fiú kifejtette, hogy „A mi generációnkban ez jobban benne van már, mint a huszonévesekben”, és fontosnak tartja a hagyományőrzés továbbadását az utódoknak, „hogy a magyarság fennmaradjon és ne keveredjünk tovább”. A fiúk szerint a Kurultájt és az Ősök napját sokan „Fidesz-rendezvénynek nevezik, pedig nem az, csak a minisztérium támogatja”. Előadásokról és fejlődő DNS-kutatásokról beszéltek, majd a kisebb fiú elmondta, hogy szerinte „jobb lenne, ha Hoppál Pétert nem hívnák meg, ez nem politikai, hanem hagyományőrző esemény”. Ekkor egy nő lépett oda hozzájuk, leállította a beszélgetést, mondván, hogy a fiú „rosszat mondott”, és a cikkíró „rosszat kérdezett”. A nő kilétét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy „majd megtudod”, majd amikor a szerző arra kérte, hogy hagyja dolgozni, elrohant. Pár perc múlva visszatért, hogy elmondja, „a szervező megengedte”, de nem derült ki pontosan, mit is. A publicisztika megjegyzi, hogy a furcsa közjáték után a szerző inkább elsétált a küzdőtérre, az eseményt záró szertűz felé.

Tiszta.AI elemzés: Az eredeti cikk értékelése

• Az eredeti cikk narratívája és célja: Az eredeti cikk árnyalt, szinte etnográfiai beszámolót nyújt az Ősök napja rendezvényről. Narratívája az esemény sokoldalú természetének bemutatására törekszik, ötvözve a valódi tradicionalizmust a politikai felhangokkal és a személyes véleményekkel. Célja, hogy egy „életképet” adjon a rendezvényről, megragadva a hangulatot, a résztvevők nézeteit, valamint a szerző saját tapasztalatait és újságírói kihívásait. Nem az a kifejezett célja, hogy felháborodást keltsen vagy közvetlenül támogasson egy politikai oldalt, hanem inkább az, hogy feltárja egy olyan hagyományőrző esemény komplexitását, amely állami támogatást kap és politikusok is látogatják, miközben sok résztvevő azt állítja, hogy apolitikusnak kellene lennie. Kiemeli a hagyományőrzés és az érzékelt politikai befolyás közötti feszültséget. A szerző személyes tapasztalatai (hőség, interjúzási nehézségek, a sajtóreferenssel való interakció) szintén jelentős részét képezik a narratívának, egy újságírói kihívás rétegét adva a bemutatásnak.
• Főbb manipulatív eszközök: Bár a cikk nagyrészt kerüli a nyílt manipulációt, bizonyos stiláris megoldásokat és keretezést alkalmaz, amelyek finoman irányítják az olvasó észlelését:
  • Egymás mellé helyezés finom kommentárhoz: A cikk gyakran egymás mellé helyez látszólag összefüggéstelen elemeket, hogy implicit kommentárt hozzon létre. Például az „elsivatagosodó alföldi régió” leírása közvetlenül a „hagyományőrző ünnepet” után finoman utalhat környezeti aggodalmakra a tradicionalizmus mellett.
  • Közvetlen, kontextus nélküli idézetek: Néhány idézet, különösen a szélsőségesebbek („Az is a miénk volt, vissza kéne követelni, csak meg ne tudja az ukrán konzul”), azonnali szerzői kommentár vagy ellenérvek nélkül kerül bemutatásra, lehetővé téve, hogy kiemelkedjenek, és potenciálisan sokkolják vagy provokálják az olvasót. Bár közvetlen idézetként szerepelnek, elhelyezésük és a szerző azonnali távozása a sátorból („Már mindent megtudtam, úgyhogy kisétálok a 40 fokos sátorból”) ítéletet sugallhat anélkül, hogy azt kifejezetten kimondanák.
  • Érzelmi nyelv/személyes tapasztalat: Az olyan kifejezések, mint a „dög meleg van,” „közel kibírhatatlan, perzselődik mindenki,” „hosszas megpróbáltatások után” a szerző személyes kényelmetlenségét és kihívásait közvetítik, ami empátiát válthat ki az olvasóból, és finoman befolyásolhatja az esemény körülményeinek megítélését. A szerző személyes gondolatai („Nem ősmagyaroknak való időjárás ez, gondolom én”) szintén szubjektív réteget adnak hozzá.
  • A politikai jelenlét keretezése: A cikk következetesen hangsúlyozza a kormánypárti politikusok jelenlétét és az állami támogatást, még akkor is, ha a résztvevők azt fejezik ki, hogy az eseménynek apolitikusnak kellene lennie. Ez a következetes hangsúly politikai kontextusba helyezi az eseményt, a résztvevők szándékaitól függetlenül. Hoppál Péter idézete közvetlenül szerepel, bemutatva egy specifikus politikai nézőpontot a hagyományos kontextusban.
  • „444-esnek nézünk ki” / „fosnak” incidens: Ez az anekdota, amelyet a végén helyeztek el, meta-kommentárként szolgál a média fogadtatásáról az ilyen eseményeken. Felfedi a bizonyos médiaorgánumokkal szembeni bizalmatlanságot vagy ellenségeskedést, feszültséget teremtve, és rávilágítva az objektív tudósítás kihívásaira egy polarizált környezetben. Bár egy interakció ténybeli beszámolója, elhelyezése (és az „fosnak” kifejezés, amely a riporterekre utal) áldozati szerepet vagy kihívást sugallhat a tudósító csapat számára.
• A téma társadalmi relevanciája: Az Ősök napja rendezvénynek, ahogy a cikk leírja, jelentős társadalmi relevanciája van Magyarországon. Mélyen gyökerező nemzeti identitáskérdésekre tapint rá, különösen a magyarok eredetére (keleti vs. uráli elméletek) és történelmi helyükre a Kárpát-medencében vonatkozóan. Az esemény platformot biztosít a következőkre:
  • Hagyományőrzés: Lehetőséget biztosít az egyének és csoportok számára, hogy aktívan részt vegyenek az ősi magyar és sztyeppei nomád hagyományok gyakorlásában, beleértve a kézművességet, a harcművészeteket és a sámánizmushoz hasonló spirituális gyakorlatokat. Ez a társadalmi igényt elégíti ki a történelmi gyökerekhez való kapcsolódásra.
  • Nemzeti identitás és történelmi narratívák: A „honnan jöttek a magyarok”, Trianon és más turáni népekkel való kapcsolat körüli viták a nemzeti identitásról, a történelmi sérelmekről és a külpolitikáról (pl. „keleti nyitás”) szóló folyamatos társadalmi vitákat tükrözik. A török résztvevők jelenléte és véleményük tovább erősíti ezeket a kapcsolatokat.
  • Politika és közpénzek: Az állami támogatás és a kormánypárti politikusok jelenlétének ismételt említése aláhúzza a kulturális események és a politikai hatalom, valamint a közpénzek metszéspontját. Ez kérdéseket vet fel a kulturális örökség politizálásával és az adófizetői pénzek felhasználásával kapcsolatban, vitát generálva a kulturális pártfogás és a politikai befolyás közötti határvonalról.
  • Társadalmi polarizáció: A cikk finoman érinti a szélesebb körű társadalmi polarizációt Magyarországon, ahogy azt a résztvevők is kifejezik, akik a mindennapi élet politikai megosztottságát siratják („a hétköznapokban a magyar a magyar ellensége”). A sajtóreferenssel és a „444-esnek nézünk ki” megjegyzéssel kapcsolatos incidens tovább illusztrálja ezt a polarizációt, ahol a médiaorgánumokat politikai lencsén keresztül érzékelik.

(Forrás: telex.hu)
Kép: Szkíta Kézművesbolt/Facebook