Egy kőbányai épületben, a Richter Gedeon gyár közelében található egy vasöntő manufaktúra. A manufaktúrában zajló munka miatt a csengetést nem mindig hallják meg azonnal. Tóth Zoltán, a manufaktúra tulajdonosa fogadja a látogatókat.

Az üzemben munkások dolgoznak a koksz lapátolásán és a folyékony vas öntőformákba történő csorgatásán. A gyárban egy kúpolókemence található, amely koksz és fémhulladék felhasználásával működik. A fémhulladékot MÉH-telepekről szerzik be. A kemencében a fém körülbelül 1300 fokos hőmérsékleten megolvad, majd lecsöpög a gyűjtőbe, ahonnan lecsapolják.

A Tóth-manufaktúra díszöntésre specializálódott. A homoköntés technikáját alkalmazzák, amely lehetővé teszi kis szériás és egyedi öntvénytermékek készítését. Az öntőformákat speciális homokból készítik, és a minták fából készülnek. A manufaktúrában tisztítóműhely is működik, ahol a lehűlt dísztárgyakat megtisztítják.

Tóth Zoltán elmondása szerint nagyapja a trianoni békediktátum után települt át Székelyföldről. Nagyapja fiának adta át a vasöntés tudását, aki 1961-ben üzemet nyitott Kőbányán. A mesterség apáról fiúra szállt. Tóth Zoltán eredetileg esztergályos, de édesapja betegsége miatt kezdett el vasöntéssel foglalkozni.

Tóth Zoltán szerint a szakma és a műhely jövője bizonytalan a munkaerőhiány miatt. A 90-es években még több kis öntöde működött Budapesten, de a rendszerváltás után ez megváltozott.

Tóth Zoltán megemlíti, hogy a szakmunkásképzés megszűnése miatt nehéz munkaerőt találni. A munkatársait ő maga tanította be. A manufaktúra dolgozói szerint az általuk alkalmazott eljárás nem jelent egészségi kockázatot. Tóth Zoltán állítása szerint elmúlt hetvenéves kora ellenére nem szed gyógyszert, és kevés táppénzes papírt állított ki.

Tóth Zoltánék munkái országszerte megtalálhatók kandelábereken, padokon, pollereken és faveremrácsokon. Tóth Zoltán részt vett a Nyugati pályaudvar, az Eiffel-palota, a Parlament, a Lánchíd és a Várkert bazár rekonstrukciójában. A Budapest–Belgrád vasútvonal projekthez sorompósúlyokat gyártottak.

A műhely raktárában Gábor Áron rézágyújának vasváltozata és Amerikába exportálandó kardok díszmarkolatai találhatók. Egy hölgy gótikus palotához öntöttvas díszeket rendelt.

Tóth Zoltán szerint a vasöntőmesterség folyamatos tanulást igényel. Ő maga is fejlesztéseket hajt végre, például az ő találmánya az a megoldás, ami megakadályozza, hogy az utcai padokat fekvőhelynek használják a hajléktalanok.

Elemzés

Az eredeti cikk számos nyelvi eszközzel próbált hatni az olvasóra. Használt érzelmileg túlfűtött kifejezéseket, mint például „izzik a levegő”, „marcona férfiak”, „visszarepülhessünk az időbe”, amelyek a helyzet drámaiságát és a kézműves munka romantikáját hangsúlyozták. Ezenkívül a cikk gyakran élt szubjektív véleményekkel, például amikor a modern technológiát „divatjamúltnak” és a kézi munkát „a minőség zálogának” nevezte.

A cikkben több feltételezés is következtetésként lett tálalva. Például, amikor azt állították, hogy a manufaktúra dolgozói rácáfolnak arra, hogy az eljárásuk egészségi kockázatokkal jár, ezt Tóth Zoltán személyes tapasztalatára alapozták, ami nem feltétlenül reprezentatív a teljes munkavállalói körre nézve. Emellett a cikk feltételezte, hogy a kínaiak nem ismerik a sorompót, ami egy megalapozatlan állítás.

A cikkben tett állítások valóságtartalma részben ellenőrizhető. A manufaktúra létezése és tevékenysége valószínűsíthető, de a konkrét megbízások és a technológiai részletek további forrásokat igényelnének a teljes bizonyossághoz. Tóth Zoltán személyes története és a munkaerőhiány problémája is valósághűnek tűnik, de ezeket is nehéz lenne független forrásokkal megerősíteni.

A cikkben leírtakból arra a konklúzióra lehet jutni, hogy a hagyományos vasöntőmesterség Magyarországon kihívásokkal küzd. A munkaerőhiány, a szakmunkásképzés hiánya és a modern technológiák versenyképesebbé válása mind hozzájárulnak a mesterség jövőjének bizonytalanságához. Ugyanakkor a díszöntvények iránti kereslet és a manufaktúra egyedi termékei továbbra is életképes alternatívát jelenthetnek.

Az esemény hatása a magyar közéletre közvetetten jelentkezhet. A kézműves mesterségek és a hagyományos iparágak megőrzése fontos kulturális és gazdasági szempont lehet. Ha a manufaktúra megszűnne, az egy újabb lépés lenne a hagyományos mesterségek eltűnése felé, ami negatív hatással lehet a magyar ipari örökségre és a helyi gazdaságra. A cikk rávilágít a szakmunkásképzés fontosságára, és arra, hogy a kormányzati intézkedések hogyan befolyásolhatják a kisvállalkozások és a hagyományos mesterségek jövőjét.

(Forrás: demokrata.hu)