OkosHír: Jordán Ferenc biológus, új könyvének bemutatóján hangsúlyozta, hogy a tudományra soha nem volt akkora szükség, mint napjainkban, miközben maga a tudomány is belső kihívásokkal küzd, és egyre nehezebben tudja elfogadtatni eredményeit a közvéleménnyel. E körülmények között kellene az emberiségnek szembenéznie a fokozódó természetpusztítással, a túlfogyasztással és a klímaválsággal. A biológus „A jövőnk a Földön” című kötete ehhez kínál iránymutatást.

Jordán Ferenc, aki korábban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vezetőjeként vált ismertté, nyilatkozataiban konfrontatívnak mutatkozott, és nem félt kritizálni a hatalmi elitet, valamint a tudományos élet szereplőit a változás érdekében. Könyveiben is hasonló megközelítést alkalmaz, amelyeket szomorú számvetésként vagy vitairatként is lehet értelmezni, azzal a céllal, hogy a Föld élhető maradjon az emberiség számára.

A tudomány belső kihívásai és a külső nyomás

A legújabb kötetben is megjelenik ez a szándék, azonban hangsúlyosabban mutatja be az ökológia tudományának gyakorlását, a kutatások buktatóit és csapdáit. A könyv rávilágít a tudományos elismertségért, pályázati pénzekért és publikációkért folyó gyakran kíméletlen harcra, amely eltereli a figyelmet a valódi problémákról. Jordán Ferenc maga is megjegyzi a túlzott papírmunka és felesleges adminisztráció okozta nehézségeket, ugyanakkor szövege – elmondása szerint – nem száraz, hanem iróniával és humorral átitatott.

A biológus a könyvében hivatkozik Cholnoky Jenő világhírű földrajztudósra, aki tudományos előadásait gyakran fűszerezte humoros történetekkel. A könyvbemutatón Jordán Ferenc kifejtette, hogy a tudományról nem feltétlenül kell komoran beszélni, és a súlyos problémákat is be lehet mutatni mosolyogva. Úgy véli, Kelet-Európában, ahol a tudományos élet hierarchikus és kimért, ennek nincs hagyománya, de az angolszász világban elfogadott a humor és a komoly tudományos munka ötvözése. Hozzátette, a poénok célja az is, hogy megszólítsák azokat a fiatalokat, akik gyorsan elveszítik érdeklődésüket.

A tudomány hitelességi válsága és a megoldások sürgőssége

Jordán Ferenc szerint komoly problémát jelent, hogy a közbeszédet „mindenféle szekták” uralják, és a „hülyeség megállíthatatlanul terjed”. Példaként említi, hogy a NASA-nak kell bizonygatnia Kim Kardashiannak, hogy a holdra szállás valóban megtörtént. Emellett számos más tudományos eredmény is megkérdőjeleződik, mint például a klímaváltozás vagy a védőoltások hatékonysága. A populizmus virágkorát éli a politikai döntéshozatalban, és a tudósok „károgásának” vagy „zöldhisztinek” minősítik azokat az érveket, amelyek tudományos bizonyítékokkal támasztják alá a bolygó állapotának romlását.

A tudósok már hatvan éve figyelmeztetnek az összeomlás felé vezető útra. Jordán Ferenc úgy véli, a tudósok hibát követtek el azzal, hogy túlságosan diplomatikusan és szofisztikáltan próbáltak hatni a társadalomra és a döntéshozókra. A szerző álláspontja szerint a tudománynak „végre a sarkára kell állnia”, és a tudósoknak nem szabad tovább „balek szerepet játszaniuk”. A könyvben felveti egyfajta „tudományos terror” szükségességét, a szó legintelligensebb és erőszakmentesebb értelmében, hogy „észhez térjünk”.

A biológus szerint a társadalom már most is érzékeli a rendszerproblémákat, mint például a hőhullámok, aszályok, túlhalászott tengerek és a vízhiány okozta népességmozgások, de ez sem elegendő a változáshoz. Úgy tapasztalja, hogy az egyeztetések során egyenlőtlenek az erőviszonyok, különösen, amikor egy természettudós négymilliárd éves törvényszerűségeket képvisel, szemben egy jogász által képviselt „százéves” szabályokkal, amelyeket az ember hozott létre és meg is változtathat.

Jordán Ferenc nem tudja pontosan, hogyan lehetne nagyobb nyomást gyakorolni a döntéshozókra, mivel az oktatás és a nevelés lassú folyamatok. Előrelépésnek tekintené, ha a nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ, nem csupán ajánlásokat adnának, hanem jogilag kötelező érvényű utasításokat is. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a felülről érkező erős behatás veszélyes is lehet, és a nagyhatalmak vezetői általában nem a zöldügyekkel foglalkoznak elsősorban. A vállalatok zöldstratégiái és a fogyasztói szokások változása önmagában nem elegendő, csak széles körű összefogás hozhatna elmozdulást.

A biológus figyelmeztet, hogy összefogás hiányában „az utolsó pezsgőket kibonthatjuk”, és háborúk törhetnek ki a vízért és az élelmiszerért. Több mérvadó kutató szerint húsz-harminc éve van hátra a civilizációnak, ha nem találunk megoldást. Jordán Ferenc a könyvében önmagával is vitába száll, a fejezetek végén gyakran megkérdőjelezi az addig elmondottakat, rámutatva, hogy bár a tudomány sok problémát megoldhatna, számos korláttal is rendelkezik.

Jordán Ferenc osztja azt a véleményt, hogy az új technológiák alkalmazása csak elodázza a problémákat. Szerinte az alternatív energiaforrások keresése helyett arra kellene törekedni, hogy kevesebb energiát használjunk, de ez nem népszerű, mert nincs benne üzleti érdek. Emellett a társadalmi normákat és a kultúrát is újra kell gondolni, mivel a hagyományok és a jogrendszer több száz évesek, és a megváltozott világban már nem ugyanolyan hatásuk van.

A természetvédelem helyzete is nehéz, részben azért, mert nem tudjuk, „mit akar a természet”. Jordán Ferenc szerint a természet gyorsan reagál, és néha „konzervatívabbak vagyunk nála”. Bár sok okos, pozitív próbálkozás létezik, a legtöbb csak keveset segít. A könyvben kiemeli, hogy egy-egy beavatkozás eredménye gyakran csak évtizedek múlva látható, amit elfednek a tudományos publikációk. Emellett egy tanulmány gyakran csak egy fajra koncentrál, például egy visszatelepítési programnál, miközben rendszerszintű monitorozásra lenne szükség.

A biológus szerint „nem tudunk problémákat megoldani, csak a természet tudja magától. Hagyni kéne működni”. Ezért a legokosabb lépés az lenne, ha minél több területet visszaadnánk a természetnek, például a marhahúsfogyasztás jelentős csökkentésével. A változásokért lehet tenni, és a megosztás kultúrája ígéretes, mivel nem feltétlenül szükséges mindenkinek saját autóval, nyaralóval vagy rollerrel rendelkeznie. Ugyanakkor elismeri, hogy nincs univerzális megoldás, hiszen Afrika egyes részein még mindig az a fő probléma, hogy lesz-e vacsora.