OkosHír: A Nagykereki–Debrecen vasútvonalon közlekedett az utolsó szerelvény, ami egy vezető politikai párt elnökének értékelése szerint a vidéki infrastruktúra leépítésének és a közösségi közlekedés szándékos felszámolásának szimbóluma. Az érintett települések és a helyi lakosság számára ez a lépés nem csupán egy közlekedési lehetőség elvesztését jelenti, hanem a vidéki életminőség romlását és a városi kapcsolatok gyengülését is előrevetíti, miközben a kormányzati prioritások megkérdőjeleződnek.

A Nagykereki–Debrecen vasútvonalon lezajlott utolsó járat a szerző szerint egy „történelmi pillanat” volt, amely egy korszak végét jelzi. Az írás rávilágít, hogy a sínek elrozsdásodva, gazzal benőve maradnak, és feltételezések szerint akár el is lophatják azokat.

A cikk szerzője kritizálja a kormányzatot, amelyet ironikusan „vidék kormánya” néven említ, és párhuzamot von Kóka János, az SZDSZ korábbi közlekedési miniszterének politikájával, aki a szerző szerint hasonló „vidékpusztító” intézkedéseket hozott. Az írás hangsúlyozza, hogy a vasútvonalak nem csupán közlekedési útvonalak, hanem alapvető fontosságúak a munkába járás, az orvosi ellátás, az iskolai és egyetemi oktatás eléréséhez. A szerző álláspontja szerint ahol megszűnik a vasúti közlekedés, ott idővel megszűnhetnek a helyi szolgáltatások, mint a boltok és a posták, ami a vidék jövőjének bizonytalanságát okozza.

Kormányzati prioritások és vidékfejlesztés

Az írás szerint a közösségi közlekedés leépítése nem elszigetelt eset, hanem tudatos kormányzati stratégia, amelynek célja a vidék magára hagyása. A szerző kifogásolja, hogy miközben jelentős összegeket fordítanak „értelmetlen, soha meg nem térülő presztízsberuházásokra” és „töküres autópályákra”, addig a vasúti mellékvonalakon elavult, 50 éves szerelvények közlekednek. Az írás szerint a magyar állam évtizedek óta szándékosan építi le a vasutat, azzal az indokkal, hogy „nem éri meg fenntartani”.

A „nem éri meg” kifejezést a szerző a magyar vidék új mottójának nevezi, utalva arra, hogy szerinte nem éri meg fenntartani a postát, karbantartani az utakat, vagy megőrizni a vasutat. Az írás felveti a kérdést, hogy kinek nem éri meg ez a fenntartás. A szerző álláspontja szerint azoknak nem éri meg, akik „vízzabáló akkugyárakat” építenek az „elsivatagosodó Alföldre”, miközben a helyi gazdák vízhiánnyal küzdenek. Az írás szerint a magyar emberek életminőségének, egészségének és jövőjének megőrzése nem éri meg, de milliárdokat költenek külföldi multik kedvéért.

Infrastrukturális problémák és politikai párhuzamok

A cikk kitér az utak katasztrofális állapotára, ahol a kátyúk veszélyeztetik a közlekedést, és a közútfejlesztés évek óta csak papíron létezik. Emellett említi a postahivatalok bezárását, a falusi iskolák összevonását és az orvosi ellátás hiányosságait, ahol gyakran csak nyugdíjas orvosok állnak rendelkezésre, ha egyáltalán van orvos.

A szerző párhuzamot von a jelenlegi helyzet és a 2007-es események között, amikor Kóka János akkori közlekedési miniszter a mellékvonalak bezárását hirdette meg, azzal az indokkal, hogy „a vidék nem érdemel közösségi közlekedést”. Az írás szerint a „nemzeti oldal” most ugyanazt a politikát folytatja más zászló alatt, és bár a jelszavak változtak, a vidék lenézése és megvetése megmaradt. A szerző szerint a kormány, amely korábban a „vidék Magyarországáért” ígért küzdelmet, most cinikusan magára hagyja a falvakat, hasonlóan a liberális elit korábbi lépéseihez.

Az írás végkövetkeztetése szerint az „igazi árulás” a tettekben mérhető, nem a szavakban. Bár lehet falunapokon mosolyogni és szónokolni a „nemzet összetartozásáról”, a vasút hiánya, a munkába járás nehézségei és az orvosi ellátás elérhetetlensége mutatja meg a kormány valódi hozzáállását. A magyar vidék a szerző szerint csak azt kéri, hogy ne feledkezzenek meg róla, és biztosítsanak alapvető szolgáltatásokat. A Nagykereki–Debrecen vonal utolsó szerelvénye a szerző szerint nemcsak embereket vitt, hanem „elvitte a bizalmat is”, hogy a kormány érti a dolgát. Az írás szerint a sínek mentén most már csak a szél jár, de ez a „vidék kiáltása”, azé a Magyarországé, amit a saját kormánya hagyott veszni.

(Forrás: AlfaHir.hu)

Fotó: Irina Iriser: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/673803/