1968-ban a vietnámi háború fokozódott, ebben az időszakban az Egyesült Államokban belpolitikai feszültségek is jelentkeztek. Lyndon B. Johnson elnök növelte a katonai jelenlétet Délkelet-Ázsiában, ami ellenérzéseket váltott ki a közvéleményben. Robert F. Kennedy elnökjelölt és Martin Luther King Jr. polgárjogi vezető ellen merényletet követtek el. A Demokrata Párt chicagói konvencióját utcai zavargások kísérték. Richard Nixon, aki a „becsületes béke” és a „törvényes rend” ígéretével kampányolt, legyőzte Hubert Humphrey-t az elnökválasztáson.

Nixon elnöksége alatt a Nixon-doktrína a külpolitikai prioritások átértékelését jelentette. Henry Kissinger szerint a cél az volt, hogy elkerüljék a vietnámihoz hasonló helyzeteket, és egyensúlyt teremtsenek a túlzott elkötelezettség és a visszavonulás között. A Szovjetunióval való konfliktus során az Egyesült Államok globális elkötelezettsége újragondolásra szorult.

A Realpolitik jegyében Nixon és Kissinger a nagyhatalmak közötti egyensúly megteremtésére törekedett. Ennek részeként Nixon nyitott Kína felé, annak ellenére, hogy korábban az amerikai külpolitika elszigetelte a maoista kormányt. A közeledés első lépései titkos csatornákon keresztül történtek, majd 1971-ben a pingpongcsapat látogatása vált szimbolikussá. 1972-ben Nixon Pekingbe látogatott, találkozva Csou En-lajjal.

Nixon a látogatást azzal indokolta, hogy a feszültségek csökkentése és a kapcsolatok javítása minden nemzet számára előnyös. A Nixon-Kissinger stratégia a „háromszög-diplomáciára” épült, amelynek célja a Szovjetunió és Kína közötti rivalizálás kihasználása volt. Bár Kína nem segített a vietnámi háború lezárásában, a háromszög-diplomácia hozzájárult Nixon átfogóbb politikai céljainak eléréséhez. Pekingi látogatása után Nixon Moszkvába utazott, ahol megállapodást írt alá Leonyid Brezsnyevvel a fegyverzetkorlátozásról (SALT), és előkészítették az Apollo-Szojuz űrprogramot.

Donald Trump elnöksége alatt ismét felmerültek párhuzamok Nixon külpolitikájával. Trump célja az orosz-ukrán háború mielőbbi lezárása, és február 13-án telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal a tárgyalások megkezdéséről. Felvetette Oroszország visszavételét a G7-ek csoportjába. Az amerikai és orosz fél Rijádban találkozott, az ukrán és európai felek kihagyásával.

Trump kijelentései, miszerint Ukrajna kezdte a háborút, és Zelenszkij „választások nélküli diktátor”, vitákat váltottak ki. Marco Rubio külügyminiszter szerint a konfliktus lezárása után geopolitikai és gazdasági partnerség jöhet létre Oroszországgal. Keith Kellogg, Trump különmegbízottja szerint az Egyesült Államok célja Vlagyimir Putyin szövetségének megtörése Kínával, Iránnal és Észak-Koreával.

Ezek a lépések arra utalnak, hogy Trump közeledni kíván Oroszországhoz, hogy Kínát ellensúlyozza. Ez a stratégia a Nixon-féle „háromszög-diplomácia” fordítottja lenne. A republikánusok a Kína jelentette fenyegetésre koncentrálnák az erőforrásokat, míg az Oroszország elleni fellépést másodrendű prioritásnak tekintenék. Pete Hegseth védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok prioritása Kína elrettentése a Csendes-óceánon.

A „fordított Nixon” stratégiája azonban kockázatokkal jár. Oroszország és Kína szorosabb szövetségesek, mint valaha. Oroszország számos területen függ Kínától, például a számítógépes chipek és a kettős felhasználású termékek importjában. Egy amerikai nyitás veszélyeztetheti ezt a kapcsolatot. Emellett az oroszok nem lehetnek biztosak abban, hogy a közeledés csak Trump négy évére szól.

Ugyanakkor a „fordított Nixon” stratégiájának puszta lehetősége is elbizonytalaníthatja Kínát. Yun Sun szerint ez arra késztetheti Hszi Csin-pinget, hogy megkérdőjelezze az Oroszországgal kiépített szövetséget. J. D. Vance szerint Putyin nem akar „kistestvér” lenni egy Kínával kötött koalícióban.

Trump feltűnően halogatja a Kínával való közvetlen kapcsolatfelvételt. Vang Ji kínai külügyminiszter szerint Kína szívesen lát minden békét elősegítő erőfeszítést, de ha az USA megpróbálja „elnyomni és megfékezni” Kínát, akkor harcolni fognak.

Kissinger a halála évében úgy vélte, hogy a semleges Ukrajna gondolatának már nincs értelme.

Elemzés

Az eredeti cikk számos nyelvi eszközzel próbált hatni az olvasóra. Használt érzelmileg túlfűtött kifejezéseket, mint például „zűrzavaros év”, „elárulás”, „megátalkodott antikommunista”, „sokkolta Amerikát”. Emellett sugalmazó megfogalmazásokkal élt, például „Trump a napokban Nixonhoz hasonló mértékben rúgta fel az eddigi amerikai külpolitikai gondolkodást”. A cikkben következtetésként tálalt feltételezések is szerepeltek, például „Trumpék valószínűleg közelebb akarnak kerülni a putyini Oroszországhoz – mindezt talán azért, hogy azt többé-kevésbé leválasztva, illetve kijátszva Peking ellen, nagyobb eséllyel tudják felvenni a versenyt az elsőszámú riválisukkal, Kínával”.

A cikkben tett állítások nagyrészt megfelelnek a valóságnak, bár egyes kijelentések túlzóak vagy nem kellően alátámasztottak. Például Trump és Nixon külpolitikájának összehasonlítása, vagy az a feltételezés, hogy Trump Oroszországot Kína ellen akarja kijátszani.

A cikkben leírtakból arra a konklúzióra lehet következtetni, hogy a Trump-adminisztráció külpolitikája jelentős változásokon mehet keresztül, és az Egyesült Államok Oroszországhoz közeledhet Kína ellensúlyozása érdekében. Ez a lépés azonban kockázatokkal jár, és hatással lehet a nemzetközi kapcsolatokra.

Az esemény hatással lehet a magyar közéletre, mivel Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként érdekelt az európai biztonságban és a transzatlanti kapcsolatokban. Az Egyesült Államok külpolitikájának változása befolyásolhatja Magyarország külpolitikai mozgásterét és kapcsolatait.

(Forrás: portfolio.hu)